|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Munkaügyi együttműködés
|
1990. február 23., péntek - Walter Geppert, az Osztrák
Köztársaság munka- és szociálisügyi minisztere háromnapos
látogatását befejezve pénteken elutazott Budapestről.
Vendéglátójával, Halmos Csaba államtitkárral, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökével folytatott tárgyalásai során körvonalazódtak a magyar-osztrák munkaügyi együttműködés jövőbeni fő területei. Ausztria kész magyar szakembereket fogadni a megjelölt szakmákban át- és továbbképzésre. Hajlandók magyar munkaügyi szakembereket fogadni a fejlett osztrák munkajogi szabályozás és a szociális védelem módjainak tanulmányozására.
A magyar tárgyalók konkrét javaslatai ellenére a mostani megbeszéléseken nem sikerült előbbre lépni a magyar szakemberek ausztriai foglalkoztatása megkönnyítésének kérdésében. Mindkét fél keresi a megoldás lehetőségeit.
Az osztrák miniszter találkozott Antall Józseffel, a Magyar Demokrata Fórum elnökével, valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsának és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának vezetőivel. Walter Geppertet fogadta Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes is. (MTI)
1990. február 23., péntek 16:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|