|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF Országos Elnökségének állásfoglalása
(OS)
|
1990. február 6., kedd - A Magyar Demokrata Fórum Elnöksége megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Szovjet Déli Hadseregcsoport 1990. február elsejétől kezdve három hónapig tartó hadgyakorlatot tart a Dunántúl középső térségében.
Tekintettel arra, hogy március 25-re ki van írva az első szabad választás, amelynek minden káros befolyástól mentes lebonyolítása elsőrendű nemzeti érdekünk, ezt a hadgyakorlatot, ennek időzítését súlyosan barátságtalan gesztusként értékeljük.
Az MDF Elnöksége éppen ezért a leghatározottabb formában felszólítja a szovjet fél képviselőivel a csapatkivonás üteméről tárgyaló kormányt, az ideiglenes köztársasági elnököt és az Országgyűlés megbízott elnökét, hogy haladéktalanul tegyen összehangolt lépéseket ennek a hadgyakorlatnak a felfüggesztésére.
Budapest, 1990. február 5. A Magyar Demokrata Fórum Országos Elnöksége
(OS)
1990. február 6., kedd 15:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|