|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Matvej Burlakov vezérezredes, a Szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnokának nyilatkozata a magyarországi csapatkivonásról (2.rész)
|
Matvej Burlakov vezérezredes, a Szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnokának nyilatkozata a magyarországi csapatkivonásról (2.rész) Mindezek alapján 1990 végére a Magyarország területén tartózkodó szovjet csapatok hadereje és állománya összesen több mint 30 egységgel csökken, s körülbelül 18 ezer katona távozik Magyarországról. A meghirdetett csapatkivonás a terveknek megfelelően alakul, ennek eredményeképpen az idén laktanyák, kiképző bázisok, lakóházak egész sorát adták át a távozó szovjet egységek a magyar félnek. A magyar-osztrák határ övezetéből is kivonták már a szovjet egységeket, és így létrejött az úgynevezett ,,bizalmi zóna,,. Csendesebb lett Budapest környéke is, már nem nyugtalanítja a főváros déli kerületeinek lakosságát a tököli repülőegység, mivel a korábban ott állomásozott vadászrepülő-ezredet kivonták. A szovjet csapatok kivonása korábban és most is a nyíltság, és a a nyilvánosság jegyében történik. X Mire lehet számítani a szovjet csapatok további csökkentésével kapcsolatban? Mikor kerülhet sor a csapatok teljes kivonására Magyarország területéről? - A Varsói Szerződés tagállamainak illetékességi körébe tartozik az, hogy milyen gyorsan csökkenjen a szovjet csapatok állománya,, hogyan és mikor történjen ezek kivonása. Mindez azonban szorosan összefügg az összeurópai fegyverzetcsökkentési és leszerelési folyamattal, valamint a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások helyzetével, előrehaladásával. A szovjet csapatok magyarországi tartózkodása kizárólag stratégiai okokkal magyarázható. A NATO egyesített haderejének déli szárnya ugyanis lényeges erőfölénnyel rendelkezik. Ezért csak igen megfontoltan kerülhet sor a csapatok további csökkentésére. Az újabb csapatcsökkentés feltétele, hogy az kiegyensúlyozottan és paritásos alapon történjen - mondta Matvej Burlakov. (MTI)
1989. december 28., csütörtök 15:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|