|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Európai filmdíj - az Eldorádó a jelöltek között
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1989. október 11. szerda (MTI-tud.) - Három kategóriában is európai filmdíjra jelölték Bereményi Géza Eldorádó című filmjét: a legjobb film, a legjobb rendezés és - Eperjes Károly személyében - a legjobb férfi főszerep díjáért is versenyben van az év Magyarországon is sikeres filmalkotása. A díjat az idén Párizsban osztják ki, november 25-én. A nemzetközi zsűri döntése alapján a legjobb film díjáért hat alkotás maradt versenyben: az Eldorádó mellett egy görög, egy portugál, egy izlandi, egy brit film és Vaszilij Picsul szovjet rendező nagy port felvert alkotása, a Kis Vera. Ennek főszereplője, Natalja Nyegoda - ő még a Playboy magazinban is szerepelt - a legjobb színésznő díjára esélyesek között van. +++
1989. október 11., szerda 21:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|