|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
NDK-s állampolgárok - jugoszláv visszhang
|
Márkus Gyula, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 1989. szeptember 12. kedd (MTI-tud) - A keddi jugoszláv napilapok legfontosabb nemzetközi eseményként, vezető helyen foglalkoztak kedden a turistaként Magyarországon tartózkodó NDK-s állampolgárok tömeges nyugatra távozásával. A belgrádi Politika első két oldalát egészében ennek a témának szentelte, közölte budapesti, bécsi, berlini és bonni tudósítóinak jelentéseit. Fő és alcímekben kiemelte, hogy az NDK-s menekültek menetoszlopai tartanak nyugatra, s Magyarország nem érzi magát felelősnek a történtekért. Az NDK vezetését meglepte a magyar magatartás, Bonnt hibáztatja és Budapestet résztvevőnek tekinti. ,,A berlini fal felépítése óta ez a keletnémetek legnagyobb exodusa,, - írta a lap, amely részletesen ismertette Horn Gyula külügyminiszter nyilatkozatát.
A magyar televízióban elhangzott Horn-interjút az újvidéki televízió hétfőn este teljes terjedelemben sugározta. ,,A magyar-osztrák határon át megindult a keletnémetek áradata nyugatra,, - hangzott a Borba első oldalas tudósításának fő címe. Budapest már közel két hónapja a kalapács és az üllő között vergődött - mutatott rá kommentárjában a lap. - Bár kapcsolatba lépett a két legközvetlenebbül érintett féllel, Bonnal és Berlinnel is, a menekültek ügye mégsem mozdult el a holtpontról. Ezért a magyarok elhatározták, hogy megteszik a lehető ,,legolcsóbb,, lépést. A keletnémet állampolgárok Magyarországon keresztül történő Nyugatra távozása körül elvben nem lehet semmi vita. Az ENSZ-nek az állampolgári és politikai jogokról szóló, 1969-ben elfogadott, az összes érintett ország által aláírt határozata kimondja, hogy mindenki szabadon elhagyhat bármely országot, a sajátját is beleértve. +++
1989. szeptember 12., kedd 11:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|