|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
A Dózsa utazik Bilbaóba - ha elkészülnek a vízumok
|
1989. augusztus 23. szerda (MTI) - Még a nyugat-berlini Világ Kupán hirdette ki játékosainak Kásás Zoltán, a magyar vizilabda válogatott szövetségi kapitánya, hogy az EB után, augusztus végén Bilbaóban nemzetközi tornára hivatalos az együttes. Akkor a szakvezetés úgy képzelte, hogy afféle jutalomutazás lesz ez a spanyolországi fellépés a sikeresnek igérkező bonni szereplés után. Aztán az NSZK fővárosában csúfos kudarc - 9. helyezés - következett, Kásás még azon melegében lemondott, vagyis alapvetően megváltozott a helyzet. Dr. Bodnár András, a szövetség vizilabda szakági elnöke és Osváth Sámuel főtitkár úgy döntött, hogy a válogatott semmiféle jutalmat nem érdemel egy ilyen gyászos teljesitmény után, így a csapat nem megy sehová, jóllehet már a vízumokat is jóelőre elintézték. (Csak zárójelben: a játékosoknak úgy hiányzott volna ez a túra, mint púp a hátukra, legtöbbjük már Bonnban húzódozott az utazástól.) Mivel azonban előzőleg szerződésben rögzítették a részvételi kötelezettséget, a magyar szövetségnek valamilyen csapatot mégis csak el kell küldenie Bilbaóba. Az NB I. ezüstérmesére, a nyári átigazolásokkal jelentősen m egerősödött Újpesti Dózsára esett a választás - a bökkenő csak az, hogy szerda reggel még nem voltak meg a játékosok spanyol vízumai... A magyar küldöttség pénteken reggel utazik el, úgyhogy legkésőbb addig be kell szerezni a hiányzó engedélyeket. A torna további résztvevői: Spanyolország, Egyesült Államok, Zágráb válogatottja. A bilbaói vizigálán úszó és műúszó versenyek is lesznek. Úszásban Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Deutsch Tamás, Kalaus Valter, Ágh Norbert és Buth Zsuzsa képviseli a magyar szineket.+++
1989. augusztus 23., szerda 10:26
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|