|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Könyvtár épül Letenyén
|
1989. július 1., szombat - Társadalmi összefogással új könyvtár épül Zala megye legfiatalabb városában, Letenyén. A hatszögű épületet a Makovecz Imre Ybl-díjas építész csoportját tömörítő ,,Makona,, elnevezésű Gazdasági Munkaközösség tervezte. A leendő létesítmény tartószerkezetét féltucat - a sarokpontokon elhelyezendő - ágasfa alkotja majd, de fából lesz gyakorlatilag az egész ház. Éppen emiatt szenvedett némi késedelmet az építése, ugyanis elég sokáig tartott, amíg a környéken vállalkozót találtak a tetszetős, de aprólékos, míves munkát igénylő kivitelezésre.
Letenyén jelenleg - a művelődési házzal együtt - egy hajdani kastélyban, zsúfolt helyiségekben működik a mintegy 27 ezer kötetes könyvtár. Az új bibliotéka közvetlenül mellette épül. Alapozását a helyi gazdálkodó egységek anyagi támogatásával s a lakosság aktív részvételével már elvégezték. A tél beköszöntéig feltétlenül tető alá kívánják hozni az intézményt, amelynek megnyitására előreláthatólag a jövő év második felében kerülhet sor. Utána lehetőség nyílik a művelődési ház régóta esedékes, tervbe is vett bővítésére és korszerűsítésére. (MTI)
1989. június 30., péntek 21:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|