|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Befejeződött az MSZMP reformkörök országos tanácskozása (2.rész)
|
Szakítson a demokratikus centralizmussal, működését a teljes pártdemokrácia jellemezze. Szükségesnek tartják a reformkörök a névváltoztatást. Az új névben tükröződjön a megújult párt demokratikus szocialista jellege. Ezután Keserű Imre, a szentesi reformkör tagja szólt hozzá, aki kijelentette: ma Magyarország forradalmi léptékű feladatok előtt áll. Az MSZMP-tagoknak két választásuk van. A fordulat - ellenük, vagy velük - mindenképpen végbe megy. A reformkörök úgy határoztak: nem hagyják, hogy az MSZMP ebből a fordulatból kimaradjon. A híd szerepét szeretnék betölteni a hatalom, valamint a párt és a társadalomnak a fordulatban érdekelt erői között. Nem nevezhető szocializmusnak az a rendszer, amely Lukács Györgyöt, József Attilát, Nagy Imrét, Heller Ágnest, Alexander Dubceket, Bihari Mihályt, Király Zoltánt, Biró Zoltánt, Lengyel Lászlót, ezeket a reformistákat kivetette magából - mondta. Ugyanakkor ezek az emberek példáját is jelentik annak, hogy a demokratizmus és a szocializmus eszmerendszere összeegyeztethető. Eljött az idő arra, hogy a sztálini modellt végérvényesen és visszavonhatatlanul megszüntessük. A modellváltás azonban csakis békés körülmények között mehet végbe - hangsúlyozta Keserű Imre. A nagygyűlésen felolvasták a tanácskozásnak az Ellenzéki Kerekasztal levelére adott válaszát, amelyben egyebek között a reformkörök kimondják: a jelenlegi válsághelyzetből hazánkat csak a társadalmi közmegegyezés mozdíthatja ki. Minden politikai erőnek felelősséget kell vállalnia e történelmi, példa nélkül álló vállalkozás sikerre vitelében. A fő felelősséget annak a pártnak kell vállalnia, amelynek negyven évi kormányzása társadalmunkat a jelenlegi válságba juttatta. Az útkeresés után most a reformok teljes körű megvalósításának időszaka következett el - jelentette ki Nyers Rezső, akit a hallgatóság nagy tapssal köszöntött a pódiumon. Rámutatott: nem forradalomra, hanem forradalmár szellemű és forradalmár bátorsággal végrehajtandó strukturális reformokra van szükség. Utalt arra is, hogy a magyar szocialista mozgalomban 1953 óta jelen vannak a reformtörekvések, s ilyen kezdeményezések történtek 1956-ban és 1968-ban is. (folyt.köv.)
1989. május 21., vasárnap 15:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|