|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Grósz Károly Záhonyban és a Kárpátalján (1. rész)
|
1989. április 3., hétfő - Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, hétfőn délelőtt részt vett Záhony városavató ünnepségén, ezután pedig a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására Kárpátaljára látogatott.
Záhony városavató A vendéget Záhony határában Csősz Béla, a település MSZMP-bizottságának titkára, Borbély Károly tanácselnök és Koi Tibor, a Központi Bizottság tagja fogadták. Grósz Károly rövid sétát tett a főtéren, majd részt vett a kibővített városavató ünnepi tanácsülésen. A MÁV vontatási főnökség szerelőcsarnokában megtartott ünnepségen ott volt Gyuricsku Kálmán, az MSZMP Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottságának első titkára, Bánóczi Gyula, a megyei tanács elnöke, valamint a megye lengyel, szovjet és román testvérterületeinek küldöttsége. Az ünnepi tanácsülést Borbély Károly nyitotta meg, majd Grósz Károly mondott beszédet. (folyt.köv.)
1989. április 3., hétfő 14:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|