|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Demokrata Fórum nagygyűlése (1. rész)
|
1989. március 14., kedd - Első országos nagygyűlését tartotta a Magyar Demokrata Fórum kedden, március 15-e előestéjén Budapesten, a Nemzeti Sportcsarnokban. Több mint négyezren hallgatták a beszédeket az épületben, és több százan már nem fértek be.
A nagy érdeklődéssel kísért ünnepi gyűlésen először Für Lajos történész, az elnökség tagja mondott beszédet. Ebben utalt arra, hogy a rendezvény kettős ünnepet jelent a Magyar Demokrata Fórum tagjainak: egyfelől újabb korszakához érkezett a mozgalom az elmúlt hétvégi programadó és vezetőségválasztó országos gyűléssel, másfelől nemzeti ünnepünk méltó megünneplésére készülnek a demokrata érzelmű magyar hazafiak. Ezt követően szólt a múlt század első évtizedeiről, amikor porondra léptek a magyar reformkor nagy politikusai. Száznegyvenegy évvel ezelőtt a magyar március történelmi művet alkotott, amely átvilágít még az utánunk következő nemzedékeknek is. Kiemelte, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharc megvalósította az ország függetlenségét, és sikerült lebontania egy életképtelen feudális gazdasági, társadalmi és politikai struktúrát. Ezzel egyidejűleg megteremtette Európához való felzárkózásunk összes jogi feltételét, s megpróbálta megoldani a többfelé szakított országrészek és a többfelé szakított magyarság újraegyesítését. A siker fő záloga az volt, hogy az előző években a társadalom demokratikus önszerveződése spontán nyomást gyakorolt az eseményekre. A problémák ma is szinte majdnem ugyanazok, mint akkor, s ugyanúgy terhelnek bennünket a többfelé szakított magyarság megrázó gondjai - mondta. A feltételek, hazánk külső-belső adottságai sokkal rosszabbak a problémák megoldásához, mint 141 éve lehettek. Létrejöttek ugyanazok a demokratikusan szerveződő erők, politikai tömörülések, amelyek már társadalmi nyomást gyakorolnak az eseményekre, viszont például nincs ma olyan szerepű országgyűlés, mint annak idején volt. Az előző, az 1985-ös választásokat antidemokratikusnak mondotta, s hozzátette: az MDF változatlanul arra törekszik, hogy az országnak olyan országgyűlése legyen, amelyben valóban szóhoz juthatnak az egészséges reformerők, a demokratikus törekvések. Ezért szerinte a jelenlegi országgyűlésnek át kellene adnia a helyét egy alkotmányozó nemzetgyűlésnek. (folyt.köv.)
1989. március 14., kedd 21:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|