|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Józanul mérlegelni 2.
|
Ugyanakkor igaz, hogy elszámolási nehézségek, a cserearányok nem kielégítő volta fékezi ezt az együttműködést. Társaságunknak érzésem szerint e területeken fontos szerepe lehet. - Milyen lehetőségeket látnak a személyes kapcsolatok építésében? - A Szovjetunióban bevezetett utazási könnyítések, a kishatárforgalom bővítése, új határátkelőhelyek megnyitása Kárpátalja felé jelezhetik a két nép közötti kapcsolatok javulását. Kárpátalja számunkra különösen érdekes, mivel e területen hosszú ideig indokolatlan elzártság volt tapasztalható. Nálunk egyre nagyobb érdeklődés tapasztalható a Szovjetunió iránt s a társaság a barátságturizmus keretében pályázatok kiírásával igyekszik pénzügyi támogatást nyújtani azon tagcsoportjainak, akik a legméltóbbak e támogatásra, íly módon segítjük utazásukat. - Ehhez persze pénz kell. Hogyan gazdálkodik az MSZBT? A nehéz gazdasági helyzetben milyen lehetőségekkel rendelkeznek? - Lényegesen szerényebbekkel, mint korábban. Az Országgyűlés jelentős csökkenést szavazott meg a költségvetési szervek támogatásában. A remélt állami támogatásunk 30 százalékkal csökkent, s ez érzékenyen érint bennünket, de úgy érzem, hogy munkatervünket mégis teljesíteni tudjuk. Részben azért is, mert egyes népszerű kiadványainkból saját bevételre is törekszünk. Úgy látom, hogy a 44 millió forintos állami támogatás ilyenformán fedezni tudja társaságunk kiadásait, amelyeknek egyébként mintegy 30 százalékát a barátságturizmus támogatására fordítjuk. - A tagozódó, artikulálódó magyar társadalomban milyen szerepet szán magának a társaság? - Mi tagadás, megszoktunk egyfajta kötődést a meglévő társadalmi szervekhez, így az MSZMP-hez is. Ezekre a kötődésekre mint alapvető bázisokra a jövőben is építeni kívánunk. A mozgalmunk azonban kezdetektől fogva igen sokrétű, sokféle korú, helyzetű, gondolkodású embert fog össze. Ezért tehát nyitottnak kell lennünk minden új, velünk rokonszenvező kezdeményezés iránt. Budapesten működik egy örmény baráti kör, amely ma már a tagcsoportunk. De van litván baráti kör, sőt Szegeden a Szovjetunióból áttelepültek tömörültek klubba. Az ilyen kezdeményezéseket mi is szívesen támogatjuk. - Gyakorlatilag megszűnt az MSZBT monopolhelyzete, hiszen számos baráti társaság is létrejött már az országban. Például a Magyar-Kínai Baráti Társaság, vagy a Magyar-Japán Baráti Kör, amelynek már vidéki tagozata is van. Az ország közelmúltig egyetlen, s ma is legnagyobb baráti társasága hogyan tekint az újakra? (folyt.)
1989. február 24., péntek 10:56
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|