|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay - nemzetközi sajtóvisszhang
|
Bonn/London/Róma/Stockholm/Varsó, 1989. január 30. hétfő (mti-tud) - A nemzetközi sajtóban élénk visszhangot váltott ki Pozsgay Imrének, az MSZMP KB történelmi albizottsága elnökének szombati rádiónyilatkozata, amely egyebek között arról szólt, hogy az albizottság népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt.
Az NSZK hírközlése a magyarországi belső fejlődés szempontjából jelentékeny fejleménynek ítéli azt, hogy a történelmi albizottságnak a közeljövőben kiadásra kerülő átfogó jelentése várhatóan új megvilágításba helyezi az 1956-os események jellegét. A Süddeutsche Zeitung című liberális müncheni napilap a konzervatív, nagy példányszámú Die Welttel és a tekintélyes Frankfurter Allgemeine Zeitunggal együtt Pozsgay Imre szavait idézve felhívja a figyelmet, hogy az ország történetét a felszabadulástól elemző albizottság arra a következtetésre jutott: az 1956-os események olyan népfelkelésként értékelhetők, amely egy nemzetet megalázó kisebbség uralma ellen irányult. Ily módon a párt hivatalos álláspontja is követi majd történészeknek és a közvéleménynek az álláspontját abban a tekintetben, hogy helytelen ellenforradalomról beszélni. A Német Szociáldemokrata Párthoz (SDP) közel álló Frankfurter Rundschau úgy ítéli meg, hogy az események népfelkelésként való értelmezése nagymértékben előmozdítja a politika, a tudomány és a közvélemény közeledését. Minthogy az 1948-as kényszerű szocialista modell zsákutcába vezetett, az MSZMP-nek most meg kell tanulnia az együttélést más pártokkal is. A befolyásos frankfurti napilap - többi laptársához hasonlóan - ugyancsak megemlíti, hogy az általa reformpolitikusként jellemzett Pozsgay Imre előremutatónak ítélte meg Nagy Imre volt miniszterelnök 1953-as tevékenységét, ugyanakkor - a Kádár János volt főtitkár és jelenlegi pártelnök nevével fémjelzett korszak értékelésének szükségességéről is szólva - óvott a leegyszerűsítő, szubjektív ítéletektől, mivel a korszak szereplői egy hatalmi struktúra foglyai voltak. Nem leszámolásra, hanem civilizált kiegyezésre van szükség - idézte a lap. (folyt.)
1989. január 30., hétfő 19:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|