|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Örmény-azerbajdzsán felhívás
|
Dorogi Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. január 4. szerda (MTI-tud) - A nemzetiségi uszítás, a rendbontások elleni határozott fellépésre, valamint józanságra és önmérsékletre szólította fel Örményország és Azerbajdzsán lakosságát közös felhívásában a két köztársaság párt és állami vezetése. A szerdai jereváni és bakui lapokban közzétett üzenet egyúttal erőteljesen sürgette a menekültek áradatának mielőbbi megfékezését.
A két központi bizottság, legfelsőbb tanácsi elnökség és kormány a dokumentumban is utalt arra, hogy a karabahi probléma nyomán felszínre tört nemzetiségi feszültség, a helyzetet tovább élező sorozatos összetűzések és pogromok mindkét köztársaságból menekültek valóságos áradatát indították el, s számuk mára ijesztő mérteket öltött. Becslések szerint Örményországot mintegy 170 ezer azerbajdzsán, Azerbajdzsánt pedig legalább 150 ezer örmény nemzetiségű lakos hagyta el, s ez a folyamat, mint arról a szovjet sajtó beszámolt, az örményországi földrengés után sem állt meg. A felhívás kitér arra is, hogy mindkét köztársaságban jelentős nehézséget okoz a nagyszámú menekültről való gondoskodás, s különösen nagy tehertétel ez a földrengés következményeinek felszámolása idején. Hangsúlyozva, hogy a nemzetiségi indulatok szítása, a két nép ellenségeskedése a peresztrojka-ellenes és antidemokratikus erők malmára hajtja a vizet, a két köztársaság vezetése határozott ígéretet tett a helyzet normalizálására, az elvándorlást előidéző okok mielőbbi megszüntetésére, a térségben tapasztalható feszültség enyhítésére. - Nem engedhetjük meg, hogy a nacionalista indulatok a józan ész fölébe kerekedjenek - olvasható a felhívásban. Ezzel együtt szigorú felelősségre vonást helyeztek kilátásba azokkal szemben, akiknek közük volt a más nemzetiségűek helyzetének lehetetlenné tételében, elüldözésében. A két köztársaság vezetése a felhívásban egyúttal garantálta minden állampolgár alkotmányos jogainak tiszteletben tartását, korábbi lakásaik és munkahelyük visszaadását. +++
1989. január 4., szerda 20:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|