|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Orvosi rendelő a városi pártbizottság épületében
|
1989. január 4., szerda - Az egészségügyi szolgálat céljaira ajánlották föl a szentendrei pártbizottság székházának földszinti oktatótermét és más helyiségeit. A testület úgy határozott, hogy a létszám-leépítés, illetve a pártbizottság épületében működő munkásőr egység, KISZ-, úttörő-, MTESZ-szervezetek irodáinak egy részét ésszerű átszervezéssel felszabadítja, és átadja közösségi hasznosításra. Több megoldás is szóba került, így például az, hogy kereskedelmi egységek, szolgáltatók kapjanak helyet a város központjában fekvő épületben, ám végül is legtöbben az egészségügy mellett voksoltak. Szentendrén az egészségügyi ellátás fejlesztésének a legfőbb akadálya ugyanis éppen a helyiséghiány, új épületre viszont nincs pénz.
A döntés értelmében a pártbizottság földszintjén korszerű fogorvosi rendelőt alakíthatnak ki. Néhány hónap múlva már itt fogadhatják a betegeket, a régi fogorvosi rendelő helyiségeit pedig komplex szűrővizsgálati centrummá építik át. (MTI)
1989. január 3., kedd 21:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|