|
|
|
|
dr. Keresztes Sándor - időszerű kérdések
|
München, 1989. november 12. (SZER, Világhíradó) - Vadász János: - Mától kezdve minden vasárnap este világhíradónk műsorában időt biztosítunk magyarországi pártok vezetőinek, képviselőinek, hogy időszerű kérdésekről kifejtsék véleményüket. Ami természetesen nem feltétlenül egyezik meg szekesztőségünk véleményével. Első ízben dr. Keresztes Sándor, a Magyar Kereszténydemokrata Néppárt elnöke lép mikrofonunk elé: - Ezen a héten számunkra két esemény is volt. Az egyik az Európai Parlament küldöttségének a látogatása. A kereszténydemokrata frakció, melyet Egon Klepsch vezetett és tagja volt Habsburg Ottó is, ők voltak, akik meglátogattak bennünket. Egy egész délelőttöt szántak ránk. A politikai helyzetről informálódtak a mi nézőpontunk szerint, s azután a párt nézetéről érdeklődtek. Ami számunkra nagy öröm volt, hogy egyrészt kijelentették, hogy bennünket tekintenek a kereszténydemokrata testvérpártnak, amelyet majd közösségükbe fognak kooptálni, másik pedig az, hogy a Klepsch elnök gratulált nekünk ahhoz és helyeselte, hogy a Nemzeti Kerekasztal egyezményét aláírtuk. Azért említettem meg, mert a másik ezzel kapcsolatos: ami a magyar közvéleményt leginkább foglalkoztatja, az a közelgő népszavazásnak a megtartása. Köztudottak az előzmények. Mi annak idején a tárgyalások folyamán egy csomagtervet láttunk, az úgynevezett sarkalatos törvényekben és annak egyik feltétele, egyik tartalma volt az úgynevezett köztársasági törvény, illetve a köztársasági elnök megválasztásáról szóló állásfoglalás. Mi amellett foglaltunk állást, hogy a köztársasági elnököt meg kell választani mielőbb, éspedig népszavazás útján. (folyt.)
1989. november 12., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Elhatároztuk, amint Pestre érünk leadjuk a Fekete Doboz filmjeit, utána bemegyünk a rádióba, elmondjuk a Déli Krónikának, mi történt Prágában, s bejelentjük, hogy ülő- és éhségsztrájkot kezdünk a csehszlovák követség előtt."
D14, III/III-as Komárom megyei jelentés tatai ellenzéki gyűlésről
SZER-hallgató telefonja:
(NŐI HANG) "Én is magyar vagyok" jeligével kétoldalas levelet írtam önöknek, körülbelül egy hónappal ezelőtt. Várom, hogy a Hallgatók Fórumában reagáljanak rá, de nem történik semmi. Lehet, hogy nem kapták meg? Kérem, nézzenek utána és üzenjenek a Hallgatók Fórumában "Én is magyar vagyok" jeligére. Ha valóban nem kapták meg, akkor megpróbálom újra eljuttatni Önökhöz a levelet, másolatban. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|