|
|
|
|
A Magyar Szocialista Párt tájékoztatója (2. rész)
|
Közölte, hogy a két nagy platform mellett megkezdődött a baloldali szocialista platform szervezése, s meg nem erősített hírek szerint egy radikális platformot is létre kívánnak hozni. Az elnökség tagja hangoztatta, hogy az MSZP, s annak Népi Demokratikus Platformja tudomásul veszi, és tiszteletben tartja az Országgyűlés által alkotott párttörvényt. Meghatározó jelentőségűnek tartja a lakóhelyi szervezetek igazi megerősítését, a politikai munka súlypontjának áthelyezését. Ugyanakkor a törvény adta lehetőségekkel élve állást foglal a munkahelyeken kívüli székhelyű, de a munkatársi közösségekre épülő pártszerveződések megőrzése mellett. Véleménye szerint a munkahelyekről a politizálást nem lehet kitiltani. Végezetül leszögezte: a párt a békés átmenet elengedhetetlen feltételének tartja a köztársasági elnök mielőbbi, népszavazással történő megválasztását. Az MSZP a pártszervezés, a platformszervezés ügyét összeköti a köztársaságielnöki agitációval. Kérdésekre válaszolva szólt egyebek között az MSZP és a kormány viszonyáról. Mint mondta, a párt a kormányt általában támogatja, de fenntartja magának a jogot és a lehetőséget, hogy konkrét intézkedést igénylő ügyekben a kritikáját is megfogalmazza. Az MSZP nem kíván a kormány működésébe, munkájába direkt módon beavatkozni, azt várja a kormánytól, hogy a kongresszus politikai irányvonalát érvényesítse. Az MSZP a természetes jogutódja az MSZMP-nek - közölte egy másik kérdésre válaszolva. Elképzelhető ugyan, hogy szerveződik egy olyan új baloldali párt, amelynek taglétszáma nagyobb lesz az MSZP-énél, de jogfolytonosságát nem jelentheti be, hiszen az október eleji kongresszus az MSZMP Központi Bizottságának érvényes szervezeti szabályzata alapján gyűlt össze, a tagság ennek nyomán választotta meg a kongresszusi küldötteket, s a vitaanyaggal a párttagság egésze megismerkedhetett. Fábry Béla az MSZP legjellegzetesebb azonosítási jegyei között szólt a ,,válság meghaladásáról,,, amely szerinte a nemzet sorskérdése. Fontosnak tartotta a mozgalmi jelleg felerősítését, a politikai döntések meghozatalát a marxi filozófia bázisán. Hangoztatta, hogy az MSZP a társadalom pártja, néppárt jellegű tömörülés. A kormány tagjai közül eddig Németh Miklós, Pozsgay Imre és Horn Gyula regisztráltatta magát az új pártba. (MTI)
1989. október 30., hétfő 18:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Elhatároztuk, amint Pestre érünk leadjuk a Fekete Doboz filmjeit, utána bemegyünk a rádióba, elmondjuk a Déli Krónikának, mi történt Prágában, s bejelentjük, hogy ülő- és éhségsztrájkot kezdünk a csehszlovák követség előtt."
D14, III/III-as Komárom megyei jelentés tatai ellenzéki gyűlésről
SZER-hallgató telefonja:
(NŐI HANG) "Én is magyar vagyok" jeligével kétoldalas levelet írtam önöknek, körülbelül egy hónappal ezelőtt. Várom, hogy a Hallgatók Fórumában reagáljanak rá, de nem történik semmi. Lehet, hogy nem kapták meg? Kérem, nézzenek utána és üzenjenek a Hallgatók Fórumában "Én is magyar vagyok" jeligére. Ha valóban nem kapták meg, akkor megpróbálom újra eljuttatni Önökhöz a levelet, másolatban. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|