|
|
|
|
Az Országgyűlés októberi ülésszaka elé (3. rész)
|
Van olyan javaslat, hogy a népszavazáson csak három - a köztársaságielnök-választással, a címerrel és a nemzeti ünneppel kapcsolatos - kérdésre válaszoljanak az állampolgárok, s szavazzanak a köztársaságielnök-jelöltek valamelyikére is. A SZDSZ többi kérdésében pedig későbbi időpontban rendezzenek népszavazást. Jó néhányan - ezzel ellentétben - úgy vélekednek, hogy valamennyi kérdésben ki kell írni a népszavazást. Felvetődött már az a lehetőség is, hogy most csak az országgyűlési képviselőválasztásokat írják ki, hiszen ez esetben a választás előtt és után 3 hónappal nem lehet népszavazást tartani. Többek meggyőződése szerint azonban ez a joggal való visszaélés, etikai és politikai szempontból is elfogadhatatlan döntés lenne, mivel nemcsak a köztársasági elnök, hanem a szabadon választott új parlament legitimitását is megkérdőjelezhetné. Számos képviselő meggyőződése: bárhogyan dönt is az Országgyűlés, a választópolgárokat már most fel kell világosítani arról, hogy a jelenleg hatályos törvények szerint kizárólag ez alkalommal van lehetőségük a köztársasági elnök megválasztására az általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással. A másik téma, amely - különösen az utóbbi hónapokban - igencsak felkorbácsolta az indulatokat: Bős-Nagymaros ügye. A kétoldalú tárgyalások és a hazai viták középpontjában álló beruházással kapcsolatos államközi szerződést a kormány módosítani kívánja, akár egyoldalúan is, s ehhez az Országgyűlés felhatalmazását kéri. Az amúgy sem könnyű döntést tovább nehezíti: Nagy Sándor országos listán megválasztott képviselő aláírásokat gyűjt a Parlament tagjainak körében azon javaslatának támogatására, hogy az Országgyűlés ne vállalja át e kérdésben a döntés felelősségét. Bízza azt a kormányra és kérjen részletes, a döntés indokait közérthetően összefoglaló jelentést. Előfordulhat, hogy ezen az ülésszakon bizalmatlansági indítványt is előterjesztenek. Számos képviselő ugyanis elfogadhatatlannak tartja azt a visszás helyzetet, hogy a kormány álláspontjával szembehelyezkedik a szakminisztérium. (MTI)
1989. október 29., vasárnap 10:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Elhatároztuk, amint Pestre érünk leadjuk a Fekete Doboz filmjeit, utána bemegyünk a rádióba, elmondjuk a Déli Krónikának, mi történt Prágában, s bejelentjük, hogy ülő- és éhségsztrájkot kezdünk a csehszlovák követség előtt."
D14, III/III-as Komárom megyei jelentés tatai ellenzéki gyűlésről
SZER-hallgató telefonja:
(NŐI HANG) "Én is magyar vagyok" jeligével kétoldalas levelet írtam önöknek, körülbelül egy hónappal ezelőtt. Várom, hogy a Hallgatók Fórumában reagáljanak rá, de nem történik semmi. Lehet, hogy nem kapták meg? Kérem, nézzenek utána és üzenjenek a Hallgatók Fórumában "Én is magyar vagyok" jeligére. Ha valóban nem kapták meg, akkor megpróbálom újra eljuttatni Önökhöz a levelet, másolatban. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|