|
|
|
|
A Hazafias Népfront IX. kongresszusa - második nap (10. rész)
|
A késő esti órákban kezdődött meg a Hazafias Népfront IX. kongresszusán a köztársaságielnök-jelölt személyéről a vita. Míg a kongresszus első napján több küldött - választóinak véleményét tolmácsolva - Kulcsár Kálmánt javasolta a népfront jelöltjének, vasárnap már egyre gyakrabban merült fel Pozsgay Imre neve. Úgy vélték, a Hazafias Népfront legutóbbi időszaka elválaszthatatlanul összefonódott Pozsgay Imre tevékenységével. Mások viszont annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a népfrontmozgalom önálló, pártoktól független, ,,népfrontos,, jelöltet állítson, s erre Kulcsár Kálmán a legalkalmasabb. Nemcsak a népfront, hanem a nemzet érdekeit szem előtt tartva hangzottak el érvek egyrészt a nemzetközi hírű politikus, másrészt a nemzetközi hírű tudós mellett. Elhangzott olyan javaslat is, hogy a kongresszus ne foglalkozzon ezzel a kérdéssel, illetve, hogy bízzák a döntést az Országos Tanácsra. Ezeket a javaslatokat azonban az egyre fogyatkozó számú küldöttek elvetették. Végül a kongresszus a Hazafias Népfront köztársaságielnök-jelöltjévé - nyílt szavazással - 411 szavazattal Kulcsár Kálmánt választotta meg. Pozsgay Imre 131 szavazatot kapott, 29-en tartózkodtak a szavazástól. (folyt. köv.)
1989. október 15., vasárnap 19:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Elhatároztuk, amint Pestre érünk leadjuk a Fekete Doboz filmjeit, utána bemegyünk a rádióba, elmondjuk a Déli Krónikának, mi történt Prágában, s bejelentjük, hogy ülő- és éhségsztrájkot kezdünk a csehszlovák követség előtt."
D14, III/III-as Komárom megyei jelentés tatai ellenzéki gyűlésről
SZER-hallgató telefonja:
(NŐI HANG) "Én is magyar vagyok" jeligével kétoldalas levelet írtam önöknek, körülbelül egy hónappal ezelőtt. Várom, hogy a Hallgatók Fórumában reagáljanak rá, de nem történik semmi. Lehet, hogy nem kapták meg? Kérem, nézzenek utána és üzenjenek a Hallgatók Fórumában "Én is magyar vagyok" jeligére. Ha valóban nem kapták meg, akkor megpróbálom újra eljuttatni Önökhöz a levelet, másolatban. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|