|
|
|
|
NSZK: Magyarország - reformkörök, KB-ülés (2. rész)
|
A Die Welt budapesti tudósításában a pártszakadás lehetőségét taglalja. Külön írásban hívja fel a figyelmet arra, hogy Magyarországon nemcsak a reformerek mozgolódnak. A tudósító szerint a sok örvendetes és gyors változás ellenére a helyzet nemigen hangolja az embereket túl nagy derűlátásra, mivel még sok minden függőben van. A konzervatív szemléletű újság elsősorban azt tartja a fejlődés kerékkötőjének, hogy a pártapparátus változatlanul nem lebecsülendő hatalommal rendelkezik. Ezért súlyos hibaként említi, hogy az MSZMP KB ülésén nem fogadták el Pozsgay Imre javaslatát a munkahelyeken való pártpolitizálás megszüntetéséről. Jóllehet ezentúl nemcsak az MSZMP, hanem a többi párt is tarthat szervezeteket a munkahelyeken, a tudósító szerint ez nem olyan ésszerű döntés, mint ahogy az első pillantásra látszik. Elsősorban azt kifogásolja, hogy ezzel lényegében konzerválják a munkahelyen való politizálást, ami szerinte szöges ellentétben áll a piacgazdasággal és a teljesítményre ösztönző üzemvezetéssel. A nyugati gazdasági sikerek elképzelhetetlenek lettek volna ily módon. Ahol pedig nem sikerült száműzni a pártpolitikát az üzemekből, mint például Ausztriában az államosított iparban, ott a gazdasági eredmények még nyugati feltételek között is rosszabbak voltak. +++
1989. szeptember 4., hétfő 08:54
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Elhatároztuk, amint Pestre érünk leadjuk a Fekete Doboz filmjeit, utána bemegyünk a rádióba, elmondjuk a Déli Krónikának, mi történt Prágában, s bejelentjük, hogy ülő- és éhségsztrájkot kezdünk a csehszlovák követség előtt."
D14, III/III-as Komárom megyei jelentés tatai ellenzéki gyűlésről
SZER-hallgató telefonja:
(NŐI HANG) "Én is magyar vagyok" jeligével kétoldalas levelet írtam önöknek, körülbelül egy hónappal ezelőtt. Várom, hogy a Hallgatók Fórumában reagáljanak rá, de nem történik semmi. Lehet, hogy nem kapták meg? Kérem, nézzenek utána és üzenjenek a Hallgatók Fórumában "Én is magyar vagyok" jeligére. Ha valóban nem kapták meg, akkor megpróbálom újra eljuttatni Önökhöz a levelet, másolatban. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|