|
|
|
|
A Fidesz választmányának nyilatkozata (1. rész) (OS)
|
1989. szeptember 1., péntek - A Fidesz választmánya megelégedéssel vette tudomásul, hogy Deutsch Tamás és Kerényi György, a Prágában vétlenül letartóztatott és elítélt két magyar fiatal hazatérhetett Budapestre. Úgy véljük, ebben szerepük volt a magyarországi és külföldi tiltakozásoknak, a letartóztatottak iránti szolidaritás kifejezésének is. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a tiltakozásukat kifejező szervezeteknek: a Szabad Demokraták Szövetségének, a Szolidaritás Munkás Szakszervezeti Szövetségnek, a Kisgazdapártnak, a Magyar Demokrata Fórumnak, a Független Jogász Fórumnak, az ELTE ÁJTK Demokratikus Diákuniójának, az Emberi Jogok Nemzetközi Társasága Magyarországi Tagozatának, valamint a lengyel Független Diákszövetségnek (NZS), a Charta ,77-nek, az Európai Demokrata Ifjúsági Szövetségnek (DEMYC), a nyugatnémet Junge Liberalénak és a CDU Ifjúsági Tagozatának, valamint a Helsinki WATCH-nak. Köszönet illeti azt a körülbelül kétezer aláírót - köztük neves magyar írók, művészek, tudósok, politikusok -, akik tiltakoztak a letartóztatás ellen; azokat az állampolgárokat, emberi jogi aktivistákat, akik a követség épülete előtt támogatták a tüntetőket és anyagiakkal is hozzájárultak sztrájkjukhoz, valamint a pénzbüntetés kifizetéséhez; a Külügyminisztérium alkalmazottait, kiemelten Taba Lajost; a Független Rendőr Szakszervezet szervezőit és azokat a rendőröket, akik a követség előtt szolgálatot teljesítve korrekt magatartásukkal segítették a sztrájk sikerét; a sajtó képviselőit, akik igyekeztek tárgyilagosan tudósítani az eseményekről. A Prágában történtek megmozgatták a világ közvéleményét is, és New Yorktól Moszkváig, Párizstól Münchenig több neves személyiség fejezte ki aláírásával tiltakozását a jogsértések ellen. Köszönetet mondunk: Wole Soyinka Nobel-díjas dél-afrikai írónak, Isabelle Allendének, a Nobel-békedíjas Adolfo Pérez Esquivelnek, Hans Magnus Enzensberger, Danilo Kis, Eugéne Ionesco, Josef Skvorecky, John Lukács, Jiri Pelikan íróknak, Fejtő Ferenc és Király Béla magyar emigránsoknak, az Emberi Jogok Román Ligája három tagjának: Michnea Berindeinek, Dino Zamfirescunak és Ariadna Combes-Corneának, Larry McMurtynak, az amerikai PEN Club elnökének, Jan Kavannak, a londoni Palach Press elnökének, Joan Baez énekesnőnek, valamint a szovjetunióbeli Demokratikus Peresztrojka Helsinki Csoport és Moszkvai Tribün elnevezésű mozgalma képviselőinek (Galina Ratyitszkaja, Oleg Rumjancev, Andrej Fagyin, Lev Tyimofejev, Larisza Bogorav, Szergij Kovalov, Alekszej Szmirnov, Vjacseszlav Basznyin, Viktoria Csalikova, Leonyid Batkin, Borisz Ratyitszkij) (folyt. köv.)
1989. szeptember 1., péntek 16:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Elhatároztuk, amint Pestre érünk leadjuk a Fekete Doboz filmjeit, utána bemegyünk a rádióba, elmondjuk a Déli Krónikának, mi történt Prágában, s bejelentjük, hogy ülő- és éhségsztrájkot kezdünk a csehszlovák követség előtt."
D14, III/III-as Komárom megyei jelentés tatai ellenzéki gyűlésről
SZER-hallgató telefonja:
(NŐI HANG) "Én is magyar vagyok" jeligével kétoldalas levelet írtam önöknek, körülbelül egy hónappal ezelőtt. Várom, hogy a Hallgatók Fórumában reagáljanak rá, de nem történik semmi. Lehet, hogy nem kapták meg? Kérem, nézzenek utána és üzenjenek a Hallgatók Fórumában "Én is magyar vagyok" jeligére. Ha valóban nem kapták meg, akkor megpróbálom újra eljuttatni Önökhöz a levelet, másolatban. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|