|
|
|
|
Mazowiecki a kormányfő - gyorshir
|
Varsó, 1989. augusztus 24. csütörtök (MTI-TUD) - A lengyel alsóház csütörtökön 378 szavazattal, 4 ellenében és 41 tartózkodás mellett Tadeusz Mazowieckit, a katolikus egyházhoz közel álló hatvankét éves Szolidaritás-politikust választotta meg kormányfőnek és bízta meg egy széles, a parlamentben képviselettel rendelkező politikai erőkön alapuló koalíciós kormány megalakításával.
Tadeusz Mazowiecki még a szavazás előtt elhangzott beszédében azt ígérte, hogy kormánya, amelynek létrejötte történelmi fordulat Lengyelország háború utáni történetében, mindenekelőtt az ideológiától mentes piacgazdaságot és a jogállamot kívánja megteremteni, ami alapvető feltétele az ország válságos helyzete legyőzésének. Ígéretet tett arra is, hogy a Szolidaritás vezette kormány tiszteletben fogja tartani Lengyelország nemzetközi szövetségesi elkötelezettségeit, így azokat, amelyek a Varsói Szerződés tagságból erednek. Kijelentette: kormánya nem vállalja az előző kormányok által előidézett helyzetért a felelősséget, de teljes felelősséget vállal saját cselekedeteiért. Tudatában van annak, hogy milyen válságos helyzetben van az ország, és annak is, hogy abból csak közös áldozatvállalással lehet kijutni, amelyhez elengedhetetlen valamennyi politikai erő széles reformkoalíciója és a társadalom támogatása - mondta. +++
1989. augusztus 24., csütörtök 14:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Elhatároztuk, amint Pestre érünk leadjuk a Fekete Doboz filmjeit, utána bemegyünk a rádióba, elmondjuk a Déli Krónikának, mi történt Prágában, s bejelentjük, hogy ülő- és éhségsztrájkot kezdünk a csehszlovák követség előtt."
D14, III/III-as Komárom megyei jelentés tatai ellenzéki gyűlésről
SZER-hallgató telefonja:
(NŐI HANG) "Én is magyar vagyok" jeligével kétoldalas levelet írtam önöknek, körülbelül egy hónappal ezelőtt. Várom, hogy a Hallgatók Fórumában reagáljanak rá, de nem történik semmi. Lehet, hogy nem kapták meg? Kérem, nézzenek utána és üzenjenek a Hallgatók Fórumában "Én is magyar vagyok" jeligére. Ha valóban nem kapták meg, akkor megpróbálom újra eljuttatni Önökhöz a levelet, másolatban. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|