|
|
|
|
Nyers-Ceausescu vita
|
London, 1989. július 8. (BBC, Késő esti panoráma) - Jack Thomsontól kaptunk arról jelentést, hogy a Varsói Szerződés találkozója alkalmából Ceausescu román elnök tárgyalt a magyar küldöttséggel, melyet az MSZMP új elnöke Nyers Rezső vezetett. Úgy tűnik nagyon viharos lehetett az eszmecsere, amit budapesti tudósítónk Sally Ackroyd jelentése is alátámaszt, mely szerint a magyar külügyminiszter azt mondta, hogy "Románia katonai fenyegetést tett Magyarország ellen". E két jelentést foglaljuk most össze: - A Magyar Rádió szerint heves vita folyt, amely azonban eredménytelenül végződött - jelenti Jack Thomson. Ceausescu elnök még csak tárgyalni sem volt hajlandó a Magyarország és Románia közötti feszültséget kiváltó kérdésekről, az utazási korlátozásokról, a határövezetben történő együttműködésről, és a magyar sajtótermékek terjesztéséről Romániában. Nyers Rezső úgy látszik megkérte a román államfőt, hogy hagyjon fel agráripari átrendezési programjával, vagyis a falurombolással, amely jelentős részben magyarlakta falvakat érint. A Magyar Rádió szerint Ceausescu kereken elutasította a kérést, és Magyarországot vádolta meg az emberi jogok megsértésével - jelenti Bukarestből Jack Thomson. Budapestről Sally Ackroyd a BBC ottani tudósítója hozzáteszi: Nyers Rezső a tárgyalás után arról panaszkodott, hogy Ceausescu katonai jellegű fenyegetéseket tett Magyarország ellen. Horn Gyula az MTI jelentése szerint hónapok óta tartó katonai fenyegetéseket említett, amelyek súlyosan terhelik a két ország viszonyát. Magyarország szerint Románia ezekkel ellenségeskedéseket akar szítani. A magyar külügyminisztérium egyik szóvívője a közelmúltban azt mondotta, hogy Magyarországnak meg kellene változtatni a honvédelmi politikáját, és tekintetbe kellene vennie a román fenyegetés veszélyét. A szóvivőt felfüggesztették állásából, de a párt egyes vezetői szerint igaza volt - jelenti Budapestről Sally Acroyd. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Elhatároztuk, amint Pestre érünk leadjuk a Fekete Doboz filmjeit, utána bemegyünk a rádióba, elmondjuk a Déli Krónikának, mi történt Prágában, s bejelentjük, hogy ülő- és éhségsztrájkot kezdünk a csehszlovák követség előtt."
D14, III/III-as Komárom megyei jelentés tatai ellenzéki gyűlésről
SZER-hallgató telefonja:
(NŐI HANG) "Én is magyar vagyok" jeligével kétoldalas levelet írtam önöknek, körülbelül egy hónappal ezelőtt. Várom, hogy a Hallgatók Fórumában reagáljanak rá, de nem történik semmi. Lehet, hogy nem kapták meg? Kérem, nézzenek utána és üzenjenek a Hallgatók Fórumában "Én is magyar vagyok" jeligére. Ha valóban nem kapták meg, akkor megpróbálom újra eljuttatni Önökhöz a levelet, másolatban. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|