|
|
|
|
Felszólalások az Európa Tanácsban
|
Köln, 1989. július 7. (Deutschlandfunk) - Ezért a pillanatért fáradozott 40 éven keresztül az Európa Tanács parlamenti gyűlése. A magyar Réger Antallal első alkalommal kapott szót egy kelet-európai képviselő, a szabad világnak ebben a legnagyobb népképviseletében. Egy nappal azután, hogy Mihail Gorbacsov szovjet államfő és pártvezető kifejtette Strasbourgban az egész Európával való jövőbeni együttműködésről való vízióját és aközben rámutatott a Kelet-Európában meglévő új állami és társadalmi pluralista fejlődésről. A mai nap kelet-nyugati kapcsolatokról folyó vitájában már megmutatkozott, hogy a fejlődés már messze előljár. Hardtmuth Hausman jelentését olvassuk fel: - Réger Antal személyében olyan képviselőt küldött a magyar parlament, akit egyúttal a magyar delegáció vezetőjének is kinevezett, és aki a magyarországi német kisebbség képviselője. Amennyire szokatlan volt az a tény, annyira csodálatot keltett szavainak egyértelműsége: azon fáradozunk - így a magyar küldött -, hogy felépítsünk egy demokratikus többpártrendszert, amelyik felváltja az egypárti uralmat. A szocialista gazdaság helyett a szabad piacgazdaságot vezetjük be, és egy olyan szabad társadalommal fogunk rendelkezni, amelyben a legfőbb parancsolat az emberi jogok tiszteletben tartása lesz. Külpolitikailag Magyarország szabad lesz és független, és különösen azokkal az országokkal fog együttműködni, amelyek ugyanilyen elveket vallanak. Eközben fontos kritérium lesz az emberi jogok tiszteletben tartása, különösen a nemzeti kisebbségekkel való bánásmód. Réger ezzel világosan elhatárolta magát Romániától. (folyt.)
1989. július 7., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Elhatároztuk, amint Pestre érünk leadjuk a Fekete Doboz filmjeit, utána bemegyünk a rádióba, elmondjuk a Déli Krónikának, mi történt Prágában, s bejelentjük, hogy ülő- és éhségsztrájkot kezdünk a csehszlovák követség előtt."
D14, III/III-as Komárom megyei jelentés tatai ellenzéki gyűlésről
SZER-hallgató telefonja:
(NŐI HANG) "Én is magyar vagyok" jeligével kétoldalas levelet írtam önöknek, körülbelül egy hónappal ezelőtt. Várom, hogy a Hallgatók Fórumában reagáljanak rá, de nem történik semmi. Lehet, hogy nem kapták meg? Kérem, nézzenek utána és üzenjenek a Hallgatók Fórumában "Én is magyar vagyok" jeligére. Ha valóban nem kapták meg, akkor megpróbálom újra eljuttatni Önökhöz a levelet, másolatban. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|