|
|
|
|
Érdekegyeztető Tanács - Vita a kormány ajánlatáról
|
1990. október 28., vasárnap - Némi megütközést keltett a
munkavállalók és a munkaadók tárgyalóküldöttsége körében az ipari
miniszter által ismertetett kormány-álláspont ultimatív jellege.
Palotás János, a VOSZ elnöke és Forgács Pál, a munkavállalók
küldöttségének vezetője egyaránt kifogásolta, hogy a kormány
képviselői - bár szemmel láthatóan közeledtek egy kompromisszumos
megoldás felé - a jelek szerint elzárkóznak annak további
,,finomításától,,. Nehezményezték az ajánlatnak azt az elemét is,
amely az üzemanyagár-liberalizációjáról szóló döntést a Parlament
hatáskörébe utalná. Forgács Pál ezzel kapcsolatban hangoztatta: az
áremelésről intézkedő döntést is a kormány hozta meg - nyomában a
társadalmi elégedetlenséggel -, ezért annak módosítása is a kormány
kompetenciájába tartozna. Palotás János rámutatott annak veszélyére,
hogy a törvényhozás - kötött ügyrendje, illetve a felkészüléshez, a
felelős döntéshez szükséges idő miatt - a kormány deklarációjában
szereplő szombat éjfélig esetleg nem is lenne képes érdemben
elbírálni az üzemanyagár-liberalizációról szóló törvényjavaslatot.
A tárgyalófelek szóváltása után Rabár Ferenc pénzügyminiszter feloldotta a kormányjavaslat deklaratív jellegét, s beleegyezett abba, hogy a munkavállalók és a munkáltatók némi időt kapjanak a kormány álláspontjának áttanulmányozására. A két tárgyalófél az elrendelt szünet után fejti ki véleményét. (MTI)
1990. október 28., vasárnap 20:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Öt órakor a Mustek utca előtt laza láncban felálltak a magyarok. Nem történt semmi, csak a rendőrök és a civil ruhás kopók rajzottak egyre idegesebben mindenfelé. A feszültség kezdett elviselhetetlenné válni. Odasodródtam Deutsch mellé: mi lesz már, mikor kezditek, elmúlt öt óra - nógattam. Félek, Zolikám, érted, félek - mondta. Értettem. Mi tagadás én is féltem."
D13 III/III as Komárom megyei jelentés, FKgP gyűlésről
SZER-hallgató telefonja:
"Pomogesné, Liszkai Klára vagyok, Győrből, a 15-789-es telefoinról. Kérdésem, illetve kérésem az lenne, amennyiben segítségemre tudnának lenni valamilyen fajta tevékenység folytatásában, kérném értesítésüket. Képesítésem építészmérnök, 40 éves vagyok, kisgyerekem 2 éves, most végeztem el egy felsőfokú kereskedelmi szakiskolát, egy vendéglátóipari szakiskolát. Német nyelvvizsgára készülök. Valami kétmillió forint rendelkezésemre áll, valami külkereskedelmi tevékenység vagy egyéb vállalkozásban partner lennék. Kérem értesítésüket. Viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|