|
|
|
|
- Hallgatók fóruma - 6. folyt.
|
Ha akár telefonon, akár levélben jelentkezik, megküldik a belépési nyilatkozatot. Egyébként október 8-ikán, vasárnap délután 2-kor kezdődik a Jurta Színházban a Magyar Október Párt második országos közgyűlése, amelyre mindenkit szívesen látnak. A közgyűlésre a belépés díjtalan. - A bécsi bankokban mennyi forintért lehet Schillinget váltani? - A napi árfolyamtól függően körülbelül 7 forint 1 schilling. - Miklós Atya részére üzenem: jó lenne foglalkozni, akár egy magyarországi riport erejéig, hogy mi is lett a sziklakápolna sorsa, és mikor költözhetnek be régi kolostorukba az egyetlen magyar alapítású szertesrend, a Pálosok még megmaradt tagjai, és esetleg nem hívnak e be soraikba Lengyelországból is Pálos atyákat, hogy most, ezúttal évszázadok múltán a változatosság kedvéért ők segítsenek a rend újbóli megalapításában Budán, hiszen a lengyel pálosok létüket végső soron Magyarországnak köszönhetik. - A Pálos-rendre, illetve a gellérthegyi Sziklakápolnára és a hozzá tartozó kolostorra vonatkozó indítványt megfontolandónak tartom. Habár ez az ügy - hála Istennek - mozgásba jött. Mint ismeretes, augusztus 27-ikén a még befalazott sziklakápolna előtt a fehér barátok, akik megkezdték - egyelőre Pécsett - szerzetesi életüket, szentmisét mutattak be, 40 év után az elsőt. Cserkészek erősítették fel a falra az apostoli kettős keresztet és a Pálos címert. Ezt az eseményt a főcelebráns Árva Vince pálos szerzetes, márianosztrai plébános történelmi eseménynek nevezte, és mint az Új Ember tudósításából kiderül, reménységét fejezte ki, hogy a 25 millió forint, amely a sziklakápolna újbóli megnyitásához, a fehér barátok budai kolostorának újbóli birtokba vételéhez szükséges a nagylelkű hívő magyarság jóvoltából hamarosan összejön. E szavakból azt a következtetést lehet levonni, hogy nem elvi vagy hatósági, hanem csak anyagi akadályok késleltetik, hogy a rend újra saját házában működhessék. (folyt.)
1989. október 7., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Öt órakor a Mustek utca előtt laza láncban felálltak a magyarok. Nem történt semmi, csak a rendőrök és a civil ruhás kopók rajzottak egyre idegesebben mindenfelé. A feszültség kezdett elviselhetetlenné válni. Odasodródtam Deutsch mellé: mi lesz már, mikor kezditek, elmúlt öt óra - nógattam. Félek, Zolikám, érted, félek - mondta. Értettem. Mi tagadás én is féltem."
D13 III/III as Komárom megyei jelentés, FKgP gyűlésről
SZER-hallgató telefonja:
"Pomogesné, Liszkai Klára vagyok, Győrből, a 15-789-es telefoinról. Kérdésem, illetve kérésem az lenne, amennyiben segítségemre tudnának lenni valamilyen fajta tevékenység folytatásában, kérném értesítésüket. Képesítésem építészmérnök, 40 éves vagyok, kisgyerekem 2 éves, most végeztem el egy felsőfokú kereskedelmi szakiskolát, egy vendéglátóipari szakiskolát. Német nyelvvizsgára készülök. Valami kétmillió forint rendelkezésemre áll, valami külkereskedelmi tevékenység vagy egyéb vállalkozásban partner lennék. Kérem értesítésüket. Viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|