|
|
|
|
Népművészeti kiállítás Nyíregyházán
|
1989. július 29., szombat - A nyíregyházi Váczi Mihály megyei és városi művelődési központban szombaton megnyílt a IX. országos népművészeti kiállítás, amely szeptember 10-ig - kedd kivételével - naponta 10 és 18 óra között várja a látogatókat.
A kétévenként sorra kerülő kiállításra 452 egyéni alkotó és 187 szakkör mintegy négyezer pályamunkát küldött be. A néprajzkutatókból álló szakmai zsűri a legjobb művek közül 1580-at talált alkalmasnak a bemutatásra. A zsűri húsz mű alkotóját a Nyíregyházi Városi Tanács által alapított Gránátalma-díjjal jutalmazta. A kiállítás legnagyobb elismerését jelentő díjat vehette át többek között az arlói Gál János népi iparművész szövőszékéért, a mátészalkai Papp Endre az aradi vértanúkat ábrázoló szoborcsoportjáért, a karcagi Tóth István házorom-dísz kovácsmunkájáért, a sorkifaludi Kupi Ferenc szalmából készült szakajtó és kenyérkosaráért, a szegedi Szabó Imréné népi iparművész hódmezővásárhelyi hímzéssel készült falvédőjéért, a miskolci Déry Lászlóné népi iparművész történeti futóhímzéséért, a hajdúszoboszlói Radácsi Piroska csipke recehímzéses terítőjéért, valamint a fóti gyermekváros szövő szakköre bukovinai székely szőtteséért. Hetvenöt alkotó arany-, ezüst- és bronzplakettet vehetett át a megnyitóünnepségen. A díjazott alkotásokat október 7. és november 5. között Budapesten a Mezőgazdasági Múzeumban is bemutatják. (MTI)
1989. július 29., szombat 18:52
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Öt órakor a Mustek utca előtt laza láncban felálltak a magyarok. Nem történt semmi, csak a rendőrök és a civil ruhás kopók rajzottak egyre idegesebben mindenfelé. A feszültség kezdett elviselhetetlenné válni. Odasodródtam Deutsch mellé: mi lesz már, mikor kezditek, elmúlt öt óra - nógattam. Félek, Zolikám, érted, félek - mondta. Értettem. Mi tagadás én is féltem."
D13 III/III as Komárom megyei jelentés, FKgP gyűlésről
SZER-hallgató telefonja:
"Pomogesné, Liszkai Klára vagyok, Győrből, a 15-789-es telefoinról. Kérdésem, illetve kérésem az lenne, amennyiben segítségemre tudnának lenni valamilyen fajta tevékenység folytatásában, kérném értesítésüket. Képesítésem építészmérnök, 40 éves vagyok, kisgyerekem 2 éves, most végeztem el egy felsőfokú kereskedelmi szakiskolát, egy vendéglátóipari szakiskolát. Német nyelvvizsgára készülök. Valami kétmillió forint rendelkezésemre áll, valami külkereskedelmi tevékenység vagy egyéb vállalkozásban partner lennék. Kérem értesítésüket. Viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|