|
|
|
|
A Gyermekekért díjak átadása
|
1989. május 27., szombat - A Gyermeknap alkalmából Gyermekekért díjakat adtak át szombaton Budapesten a TV-2 studiójában. Az elismeréseket Germánné Vastag Györgyi, a Magyar Uttörők Szövetségének főtitkára nyujtotta át és elmondta, hogy az 1985-ben alapított díjjal a közélet, a kultúra, a tudomány, a sport területén a nevelésben kiemelkedő eredményeket elérő közösségek, személyek munkáját ismerik el. Idén a díjban részesűlt: a fiatalok beilleszkedését, pályaválasztását segítő tevékenységéért Asztalos Ferencné, a Fóti Gyermekváros postahivatalának vezetője; az eredményes nevelési módszerek bevezetéséért Csáky László, a dombóvári Molnár György általános iskola igazgatója; az amatőr művészeti mozgalomban elért eredményeiért a Heves megyei Visznek községből Csombok József és Csombok Józsefné; a bábjátékos generációk neveléséért Demeter Zsuzsa, az egri Gárdonyi Géza Színház Harlekin Bábszínházának művészeti vezetője; az Iskolarádió műsorsorozatának megszervezéséért, a Nyitnikék műsor létrehozásáért Havril Andrásné, a Magyar Rádió főszerkesztő-helyettese; több évtizedes gyermekírói munkásságáért Horgas Béla költő; a gyermeki világot sajátos módon bemutató alkotásaiért Macskásy Katalin filmrendező; eredményes matematikai nevelési módszereiért Pósa Lajos matematikus; tanácsadásért, felvilágosító tevékenységért a Pajtás újság Bizalom rovata; kiemelkedő túravezetésért, uttörővezetői munkásságért Tóth József, a Budapest III. kerületi Tanács osztályvezetője. (MTI)
1989. május 27., szombat 19:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Öt órakor a Mustek utca előtt laza láncban felálltak a magyarok. Nem történt semmi, csak a rendőrök és a civil ruhás kopók rajzottak egyre idegesebben mindenfelé. A feszültség kezdett elviselhetetlenné válni. Odasodródtam Deutsch mellé: mi lesz már, mikor kezditek, elmúlt öt óra - nógattam. Félek, Zolikám, érted, félek - mondta. Értettem. Mi tagadás én is féltem."
D13 III/III as Komárom megyei jelentés, FKgP gyűlésről
SZER-hallgató telefonja:
"Pomogesné, Liszkai Klára vagyok, Győrből, a 15-789-es telefoinról. Kérdésem, illetve kérésem az lenne, amennyiben segítségemre tudnának lenni valamilyen fajta tevékenység folytatásában, kérném értesítésüket. Képesítésem építészmérnök, 40 éves vagyok, kisgyerekem 2 éves, most végeztem el egy felsőfokú kereskedelmi szakiskolát, egy vendéglátóipari szakiskolát. Német nyelvvizsgára készülök. Valami kétmillió forint rendelkezésemre áll, valami külkereskedelmi tevékenység vagy egyéb vállalkozásban partner lennék. Kérem értesítésüket. Viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|