|
|
|
|
A FIDESZ a világkiállítás előkészítéséről
|
1989. március 10., péntek - A Budapest-Bécs világkiállítás előkészítésével kapcsolatban nyilatkozatot juttatott el több FIDESZ-csoport a Magyar Távirati Irodához. Ebben egyebek közt hangsúlyozzák: a világkiállítás kedvező lehetőséget teremthet az elmaradt infrastruktúra fejlesztésére, valamint a piacgazdálkodást folytató országokhoz való közeledésre. A FIDESZ ennek ellenére úgy vélekedik: az előkészítés mai szintjén az országg nem kötelezheti el magát a megrendezés mellett. Ezért azt szorgalmazza, hogy a világkiállítás rendezési jogáról határozó szervezet decemberig halassza el döntését. Az év végéig ugyanis elegendő lehet az idő az alaposabb előkészületre és mérlegelésre.
A dokumentum megállapításai szerint zavaros, egymásnak ellentmondó kalkulációk következtében mindezidáig nem született pontosnak tekinthető költségbecslés, és nem történt meg a kockázati tényezők számbavétele sem. A FIDESZ álláspontja szerint a rendezvényhez minimálisan 200-300 milliárd forintos beruházásra van szükség. Ez Magyarország egy éves felhalmozási értékének 50 százalékát jelenti, míg Ausztria esetében ez az arány csupán 10 százalék. A FIDESZ helyteleníti, hogy nem tették közzé a döntéselőkészítő szakvéleményeket a világkiállításról, továbbá, hogy e kérdésekben kevés nyilvános vitát rendeztek. Így a lehetséges helyszínek kiválasztása is privilegizált szakmai és hivatali csoportok véleményén alapult - szögezi le a nyilatkozat. (MTI)
1989. március 10., péntek 17:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Öt órakor a Mustek utca előtt laza láncban felálltak a magyarok. Nem történt semmi, csak a rendőrök és a civil ruhás kopók rajzottak egyre idegesebben mindenfelé. A feszültség kezdett elviselhetetlenné válni. Odasodródtam Deutsch mellé: mi lesz már, mikor kezditek, elmúlt öt óra - nógattam. Félek, Zolikám, érted, félek - mondta. Értettem. Mi tagadás én is féltem."
D13 III/III as Komárom megyei jelentés, FKgP gyűlésről
SZER-hallgató telefonja:
"Pomogesné, Liszkai Klára vagyok, Győrből, a 15-789-es telefoinról. Kérdésem, illetve kérésem az lenne, amennyiben segítségemre tudnának lenni valamilyen fajta tevékenység folytatásában, kérném értesítésüket. Képesítésem építészmérnök, 40 éves vagyok, kisgyerekem 2 éves, most végeztem el egy felsőfokú kereskedelmi szakiskolát, egy vendéglátóipari szakiskolát. Német nyelvvizsgára készülök. Valami kétmillió forint rendelkezésemre áll, valami külkereskedelmi tevékenység vagy egyéb vállalkozásban partner lennék. Kérem értesítésüket. Viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|