|
|
|
|
Magyar operatársulat - Covent Garden
|
London, 1989. február 28. kedd (AP) - Forró sikert aratott hétfőn este a magyar állami operaház társulatának és balettkarának első londoni fellépése a brit királyi operában.
A hírügynökségi beszámoló szerint a társulat Bartók három művét - A kékszakállú herceg vára operát, illetve a Fából faragott királyfi és a Csodálatos Mandarin balettkompozíciókat - adta elő telt ház előtt. A jegyek az előadásra a Covent Garden borsos jegyárai ellenére is már három hete elővételben elkeltek. A közönség soraiban helyet foglalt Domokos Mátyás londoni magyar naygkövet, valamint William Waldegrave brit külügyi és David Mellor egészségügyi államtitkár is. Lord Sainsbury, a Covent Garden igazgatótanácsának elnöke az előadás utáni fogadáson csodálatának adott hangot, de sajnálkozott is a magyar művészek látogatásának rövidsége miatt. Lukács Ervin, a magyar opera zeneigazgatója elmondta, hogy a társulat számára rendkívül izgalmas vállalkozást jelentett a Covent Garden-beli fellépés, és kifejtette: érzése szerint az előadás valóban sikeres volt. Lukács Ervin a világ zenei fővárosának nevezte Londont. A balettkar szombaton, a zenekar vasárnap érkezett Nagy-Britanniába. A londoni vendégszereplésen a társulat 215 tagja vett részt.+++
1989. február 28., kedd 07:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Öt órakor a Mustek utca előtt laza láncban felálltak a magyarok. Nem történt semmi, csak a rendőrök és a civil ruhás kopók rajzottak egyre idegesebben mindenfelé. A feszültség kezdett elviselhetetlenné válni. Odasodródtam Deutsch mellé: mi lesz már, mikor kezditek, elmúlt öt óra - nógattam. Félek, Zolikám, érted, félek - mondta. Értettem. Mi tagadás én is féltem."
D13 III/III as Komárom megyei jelentés, FKgP gyűlésről
SZER-hallgató telefonja:
"Pomogesné, Liszkai Klára vagyok, Győrből, a 15-789-es telefoinról. Kérdésem, illetve kérésem az lenne, amennyiben segítségemre tudnának lenni valamilyen fajta tevékenység folytatásában, kérném értesítésüket. Képesítésem építészmérnök, 40 éves vagyok, kisgyerekem 2 éves, most végeztem el egy felsőfokú kereskedelmi szakiskolát, egy vendéglátóipari szakiskolát. Német nyelvvizsgára készülök. Valami kétmillió forint rendelkezésemre áll, valami külkereskedelmi tevékenység vagy egyéb vállalkozásban partner lennék. Kérem értesítésüket. Viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|