|
|
|
|
Fórum a Bécs-Budapest világkiállítás előkészületeiről (2. rész)
|
Elsősorban a szállodahálózat fejlesztésére törekszenek: egy- és kétcsillagos szállodában 3-4 ezer, háromcsillagosban 5-6 ezer, és négy-ötcsillagosban pedig kétezer új szálláshely kialakításával számolnak. A fejlesztések révén a kempingekben 15 ezer, a kollégiumokban és a munkásszállásokon 10 ezer turista elhelyezésére nyílna lehetőség, a magánvállalkozók pedig 13-15 ezer vendégnek adhatnak szállást. Az idegenforgalmi beruházásokra összesen 60 milliárd forintra lenne szükség. Forrásként számításba jöhet a belföldi és a külföldi működőtőke, illetve hitel, ezen kívül mintegy 5-7 milliárd forint állami preferenciára is számítanak a szállodaépítésnél. A helykijelölés jelenlegi állását Nagy Richárd, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese ismertette. Egyebek közt elmondotta: a követelményeket figyelembe véve mintegy 30 helyszínt vizsgáltak meg. Ezek túlnyomó többsége sorra kiesett a rostán, s végül Aquincum, Gazdagrét és a jelenlegi vásárváros maradt meg lehetséges helyszínként. A három terület adottságait mérlegelve a szakemberek szerint Gazdagrét lenne az ideális megoldás, mert például az M1-es és az M7-es autópálya révén kedvezőek a közlekedési lehetőségek. A tanácskozáson felszólalók hangsúlyozták: a vidéki települések pénzére, lakóinak támogatására is szükség lesz a világkiállítás megrendezésekor, ezért például az idegenforgalmi beruházásoknál más városokra is gondolni kell. Volt, aki annak a véleményének adott hangot, hogy a világkiállítás a magyarságtudat erősítésére is szolgálhat. Az egyik hozzászóló javasolta: a kormányzat vállaljon garanciát arra, hogy a rendezvény kapcsán befolyó pénzekből az elmaradott infrastruktúrát fejleszti. Elhangzott az a bejelentés is: az Építőművészek Szövetsége a végső helyszín megkeresése érdekében szakértői bizottságot kíván létrehozni, feltárandó azokat a területeket, amelyekre érdemes pályázatot hirdetni. (MTI)
1989. január 18., szerda 16:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Öt órakor a Mustek utca előtt laza láncban felálltak a magyarok. Nem történt semmi, csak a rendőrök és a civil ruhás kopók rajzottak egyre idegesebben mindenfelé. A feszültség kezdett elviselhetetlenné válni. Odasodródtam Deutsch mellé: mi lesz már, mikor kezditek, elmúlt öt óra - nógattam. Félek, Zolikám, érted, félek - mondta. Értettem. Mi tagadás én is féltem."
D13 III/III as Komárom megyei jelentés, FKgP gyűlésről
SZER-hallgató telefonja:
"Pomogesné, Liszkai Klára vagyok, Győrből, a 15-789-es telefoinról. Kérdésem, illetve kérésem az lenne, amennyiben segítségemre tudnának lenni valamilyen fajta tevékenység folytatásában, kérném értesítésüket. Képesítésem építészmérnök, 40 éves vagyok, kisgyerekem 2 éves, most végeztem el egy felsőfokú kereskedelmi szakiskolát, egy vendéglátóipari szakiskolát. Német nyelvvizsgára készülök. Valami kétmillió forint rendelkezésemre áll, valami külkereskedelmi tevékenység vagy egyéb vállalkozásban partner lennék. Kérem értesítésüket. Viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|