|
|
|
|
Ülést tartott az MSZMP Politikai Intéző Bizottsága (1. rész)
|
1989. szeptember 5., kedd - A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Intéző Bizottsága kedden ülést tartott. Tájékoztatót hallgatott meg a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalások állásáról, az MSZMP küldöttségének tevékenységéről.
A Politikai Intéző Bizottság tájékozódott a pártkongresszus munkarendjével kapcsolatos elképzelésekről is. A testület megtárgyalta az MSZMP művelődési programjának téziseit. A vitában egyebek között megállapították: az MSZMP kritikusan viszonyul a kultúra demokratizálódásának múltbeli, ellentmondásokkal terhes folyamatához, a programjában azonban épít ezen évtizedek értékes művelődési hagyományaira is, vállalja a nemzeti és az egyetemes kulturális örökség ápolását, a humanizmus eszmeiségét. Az MSZMP az oktatás és a kultúra szocialista távlatú, értékközpontú fejlesztését képviseli és támogatja. Új művelődési programjának sarkalatos pontja a hatékony oktatási rendszer kiépítése, annak tartalmi, szerkezeti megújítása. Kiindulási alap ehhez a minőségében és feltételeiben megújított általános iskola. Támogatja a párt azt a törekvést, hogy a körzetesítés miatt iskola nélkül maradt települések kapják vissza oktatási intézményeiket. A program célul tűzi ki a kötelező középfokú oktatás megvalósítását, a felsőoktatás kiszélesítését, a felvételi követelmények, a diploma megszerzése lehetőségeinek új alapokra helyezését. A Politikai Intéző Bizottság a téziseket széles körű pártvitára ajánlja, s teljes terjedelmében nyilvánosságra hozza a pártsajtóban. A Politikai Intéző Bizottság előterjesztést hallgatott meg a szövetkezeti mozgalom időszerű kérdéseiről. Nagyra értékelte a szövetkezetek tevékenységét, jövőbeni szerepüket kiemelkedő fontosságúnak tartja. Támogatja megújulási törekvéseiket, a szövetkezeti mozgalom másfél évszázados jól bevált elveinek, értékeinek érvényesülését. Különösen fontosnak tartja a szövetkezés szabadságát, a működésükben érvényesülő önkéntességet, autonómiát és demokratizmust, azt, hogy a szövetkezeteket minden külső beavatkozástól mentesen, demokratikusan választott testületek és vezetők irányítsák, saját sorsukról maguk dönthessenek. A testület úgy döntött, hogy a szövetkezetekkel kapcsolatos állásfoglalását bemutatja a Központi Bizottságnak és nyilvánosságra hozza. (folyt. köv.)
1989. szeptember 5., kedd 18:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Az interjú inkább kötetlen beszélgetés volt, és számomra igen tanulságos. A Charta szóvívője akkor már hosszú évek óta éhbérért mint takarítónő tengette életét. A rezsím ugyanis a többi ellenállóval együtt foglalkoztatási tilalmi listára tette. Így váltak a cseh nép legjobbjaiból kazánfűtők, utcaseprők, mosogatók."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Nevezetes gyűlés volt ezen a napon Tatán. A Fidesz, a Független Kisgazdapárt és az SZDSZ szervezésében zajlott le a fórum, még pedig a helyi lengyel piacon. Én beszédemet azzal kezdtem, hogy tegyék fel a kezüket a besúgók. Volt nagy taps, de egyetlen besúgói kéz sem emelkedett a magasba. Ehelyett sokan azt kiabálták, pedig vannak ám itt sokan."
SZER-hallgató telefonja:
"Szeretnék felvilágosítást az egyik adásukról, ami úgy szólt, "A hallgatóé a szó". Ebben valamit megemlítettek, hogy korábbi nyugdíjakat Magyarország visszatérít, illetve meg fogja téríteni. Kérek szépen erről felvilágosítást. Nevem: Eiger Levente, Obergütschrain 6, 6003 Luzern, Svájc. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|