|
|
|
|
Magyar politika - visszhang 1. rész
|
1989. szeptember 3. vasárnap (MTI-AP/TASZSZ/DPA/AFP/WFE/PL) - ,,Nem tekinteném tekintélyrombolásnak a pártszakadást,, - idézte vasárnap az Associated Press Németh Miklós magyar miniszterelnököt. Az amerikai hírügynökség terjedelmes beszámolóban foglalkozott az MSZMP-n belül és a párt körül kialakult állapotokkal.
Az MSZMP Központi Bizottságának legutóbbi ülése, a reformkörök országos tanácskozása, Németh Miklós ott elhangzott pohárköszöntője, a Münnich Ferenc Társaság megnyilatkozása, valamint Fejti György fonyódligeti beszéde nyomán az AP megállapítja: az októberi pártkongresszusra való felkészülés jegyében immár az MSZMP mindhárom frakciója - a reformista, az ortodox és a centrista is - megfogalmazta a maga álláspontját. A belharcok azonban csökkentették a párt erejét. Az AP szerint a KB-ülés döntései a pártvezetők közötti konfliktusokat tükrözték. A centristák mindkét szárny elgondolásaiból átvettek valamit. Elvetették Pozsgay Imre javaslatát, hogy a párt vonuljon ki a munkahelyekről, ám más pártok előtt is megnyitották a munkahelyi szerveződés lehetőségét. Azzal is engedményt tettek a reformistáknak, hogy az MSZMP nem szólhat bele a vállalat ügyeibe, s hogy politikai tevékenység csak munkaidő után folytatható. Az AP beszámolt arról, hogy Németh Miklós bírálta azokat, akik nem fogadják el a radikális változások szükségességét. Idézte tőle azt a kijelentést, amely a pártból való civilizált távozás lehetőségét szorgalmazta az egyet nem értők számára. Berényi Ferenc Népszabadság-interjúja alapján az amerikai hírügynökség kiemelte: az ortodox marxista Münnich Ferenc Társaság nem törekszik ugyan pártszakadásra, de nem is zárja ki az önálló pártalapítás lehetőségét. Fejti György KB-titkár szombati fonyódligeti beszéde alapján az AP felhívta a figyelmet azokra az adatokra, amelyek szerint az utóbbi időben havonta tízezren léptek ki a jelenleg 750 ezer főt számláló MSZMP-ből, míg az új tagok száma mindössze kétszáz körül van havonta. (folyt)
1989. szeptember 3., vasárnap 17:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Az interjú inkább kötetlen beszélgetés volt, és számomra igen tanulságos. A Charta szóvívője akkor már hosszú évek óta éhbérért mint takarítónő tengette életét. A rezsím ugyanis a többi ellenállóval együtt foglalkoztatási tilalmi listára tette. Így váltak a cseh nép legjobbjaiból kazánfűtők, utcaseprők, mosogatók."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Nevezetes gyűlés volt ezen a napon Tatán. A Fidesz, a Független Kisgazdapárt és az SZDSZ szervezésében zajlott le a fórum, még pedig a helyi lengyel piacon. Én beszédemet azzal kezdtem, hogy tegyék fel a kezüket a besúgók. Volt nagy taps, de egyetlen besúgói kéz sem emelkedett a magasba. Ehelyett sokan azt kiabálták, pedig vannak ám itt sokan."
SZER-hallgató telefonja:
"Szeretnék felvilágosítást az egyik adásukról, ami úgy szólt, "A hallgatóé a szó". Ebben valamit megemlítettek, hogy korábbi nyugdíjakat Magyarország visszatérít, illetve meg fogja téríteni. Kérek szépen erről felvilágosítást. Nevem: Eiger Levente, Obergütschrain 6, 6003 Luzern, Svájc. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|