|
|
|
|
NDK-menekültek - szovjet
|
Dorogi Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. augusztus 26. szombat (MTI-TUD.) - A Komszomolszkaja Pravda című napilap a szovjet újságok közül elsőként foglalkozott részletesen az osztrák-magyar határon kialakult helyzettel, az NDK állampolgárok szökési kísérleteivel. A lap budapesti tudósítójának tárgyilagos és érzékletes jelentése az újság szombati számában, az NDK külügyminisztériumának a - TASZSZ által ismertetett - nyilatkozatával együtt jelent meg.
Naponta több száz NDK állampolgár kísérel meg átszökni az osztrák-magyar határon, hogy azután Ausztrián keresztül az NSZK-ba jusson - írja a tudósító. Megemlíti, hogy a szökés másik bevett módja az NSZK követségeire való bejutás: a lap elsőként tudatta a szovjet olvasókkal, hogy az NSZK berlini képviseletén, valamint az NSZK prágai és budapesti nagykövetségein ugyancsak jónéhány NDK állampolgár vár nyugatnémet útlevélre. Miközben az NSZK budapesti nagykövetségét bezárták, a magyar fővárosban és a nyugati országhatár mentén több ezer NDK állampolgár táborozik. A mind szervezettebb kereteket öltő csoportosan végrehajtott illegális szökési kísérletek miatt - a tudósító meglátása szerint - a térségben meglehetősen feszült a helyzet. Előfordult, hogy az NDK állampolgárok bántalmazták a magyar határőröket, s a tudósítás megemlíti az elmúlt napokban történt szerencsétlen esetet is, amikor egy NDK állampolgár a határon életét vesztette. A jelentés kitér arra is, hogy Budapesten a Vörös Kereszt és a máltai rend szeretetszolgálata gondoskodik a kivándorolni szándékozó NDK állampolgárokról. A magyar hatóságok véleményét idézve a tudósító megírja: a menekültprobléma rendezése a két német állam ügye, s utal a magyar-nyugatnémet kapcsolatfelvételre. A szovjet újságíró egyúttal annak a véleményének ad hangot, hogy mindkét részről rendkívül nagy bölcsességre, türelemre van szükség a megoldás érdekében. +++
1989. augusztus 26., szombat 15:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Az interjú inkább kötetlen beszélgetés volt, és számomra igen tanulságos. A Charta szóvívője akkor már hosszú évek óta éhbérért mint takarítónő tengette életét. A rezsím ugyanis a többi ellenállóval együtt foglalkoztatási tilalmi listára tette. Így váltak a cseh nép legjobbjaiból kazánfűtők, utcaseprők, mosogatók."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Nevezetes gyűlés volt ezen a napon Tatán. A Fidesz, a Független Kisgazdapárt és az SZDSZ szervezésében zajlott le a fórum, még pedig a helyi lengyel piacon. Én beszédemet azzal kezdtem, hogy tegyék fel a kezüket a besúgók. Volt nagy taps, de egyetlen besúgói kéz sem emelkedett a magasba. Ehelyett sokan azt kiabálták, pedig vannak ám itt sokan."
SZER-hallgató telefonja:
"Szeretnék felvilágosítást az egyik adásukról, ami úgy szólt, "A hallgatóé a szó". Ebben valamit megemlítettek, hogy korábbi nyugdíjakat Magyarország visszatérít, illetve meg fogja téríteni. Kérek szépen erről felvilágosítást. Nevem: Eiger Levente, Obergütschrain 6, 6003 Luzern, Svájc. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|