|
|
|
|
Garamvölgyi kudarcai - érem nélkül a magyar junior válogatott... ? (1. rész)
|
1989. augusztus 5., szombat (MTI) - Szombaton délelőtt a Körcsarnokban még hat magyar fiatalért lehetett szurkolni a 11. junior kötöttfogású birkózó világbajnokságon, de bizonytalannak tűnt, hogy vasárnap lesz-e egyáltalán hazai versenyző, aki éremért küzdhet... Ebből a megfogalmazásból is kiderül, hogy a délelőtt nem sikerült túl jól, a hat magyar összesen 9 mérkőzést vívott, öt összecsapást megnyert, négyet elveszített. A két legnagyobb favorit, Garamvölgyi és Hackermüller egyformán csak az 5. helyért birkózhat. Garamvölgyi Gábor ellentmondásos mérkőzést vívott a harmadik fordulóban egy csehszlovákkal. A csepeli fiatal két percen keresztül tanácstalan volt, nem tudott mit kezdeni Frinta ,,verekedős,, stílusával, kétszer is megintették. Azután egy remek csípődobással három pontot ért el, és bár a csehszlovák mögékerüléssel szépített (3:1), úgy tűnt, Garamvölgyi nyerhet. A következő akció azonban a bírói megítélés szerint Garamvölgyi tilos zónába menekülésével fejeződött be, ezért 3:3-as állásnál harmadszor is megintették, s leléptették a hazai sportolót. Bár a magyar csapatvezetés óvott, ennek nem volt foganatja, Garamvölgyi veresége véglegessé vált. A vasgyáriak versenyzője a negyedik fordulóban már kicsit hitehagyottan birkózott, újabb vereséget gyűjtött be, s vasárnap délelőtt csak az 5. helyért küzdhet. Nem végezhet előrébb Hackermüller sem. Ő előbb egy svédet győzött le, majd a szuperfavorit szovjet Koguasvili ellen bravúrt ért el. A negyedik fordulóban ismét nyert, de a csoportselejtezők során előállt hármas körbeverés nem neki kedvezett. Ha korábban a jugoszláv Damjanovics ellen legalább egy akciópontot elért volna, akkor ő a döntős. Így viszont csak az 5. helyért léphet szőnyegre. Igazán kitett magáért Veiszer, aki egy szovjet birkózótól kikapott ugyan, de azután leiskolázta nyugatnémet riválisát, és papíron neki van a legtöbb reménye arra, hogy érmes lehessen ezen a világbajnokságon. Hamzók a várt vereséget szenvedte el, kiesett, és könnyen erre a sorsra juthat Bartal és Mucsi is, akikre a szombat délutáni műsorban újabb selejtező mérkőzés várt. (folyt.köv.)
1989. augusztus 5., szombat 14:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Az ismert magyar ellenzéki politikusok közül egyedül Kőszeg jutott át a szűrőn. Ez nem kis kunszt volt, hiszen a csehszlovák titkosrendőrség (is) jól ismerte, mivel a chartásokkal 12 éve, azaz 1977 óta tartotta a kapcsolatot. Mondhatni a magyar demokratikus ellenzék és a Charta közötti egyik hídember volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Kérem szépen, a küszöbönálló húsemelés előtt több helyen lehetett olvasni arról, hogy a jelenlegi áremelést többek között az indokolja, hogy a húsboltok egy 120 kilós sertésből körülbelül 4.800 forintot tudnak kitermelni. Ezzel szemben a tenyésztőnek körülbelül 6.000 forintos felvásárlási árat fizetnek ki. Kérem szépen, kérdezem én önöket, ki az ma Magyarországon, aki ennek az érvelésnek egyáltalán hitelt ad? Ennek ellenére, azt szeretném önöktől kérdezni, hogy Önök szerint ennek az állításnak van valamilyen reális alapja? Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|