|
|
|
|
Nyers-Grósz - munkareggeli (2. rész)
|
Georgij Szmirnov a találkozón rövid ismertetést adott az SZMBT tevékenységéről, a magyar partnerekkel folytatott együttműködéséről. Kitért az emberi kontaktusok, kapcsolatok jelentőségére e téren, az őszinte barátság megszilárdítása tekintetében. Nem rejtette ugyanakkor véka alá, hogy egyes együttműködési formák elavultak, felülvizsgálatra szorultak, s új formákra is szükség lesz. Az SZMBT elnöke kitért arra, hogy bizonyos dolgok tisztázásra szorulnak, nem egészen világosak a szovjet közvélemény szemében. Grósz Károly erre reagálva megjegyezte, hogy a gyors változások, átalakulások, mozgások a magyar közvéleményt is hasonló próbatétel elé állítják. Nyers Rezső pedig hozzáfűzte, hogy magyar részről különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak a világ felé kitárulkozó fiatal értelmiségi rétegnek, amellyel a magyar-szovjet barátság hagyományait is meg kell ismertetni. A párbeszéd során szó esett arról is, hogy a múlt egyes kérdéseit ugyancsak újra kell gondolni, mintegy ,,le kell győzni a múltat,,. A kötetlen eszmecsere ezt követően a fehér asztal mellett folytatódott, itt már a magyar tudósítók csak pár percig lehettek jelen: a munkareggeli elején a legkülönbözőbb témákról esett, kezdve az időjárástól egészen az aratásig, a terméskilátásokig. Az MTI tudósítóinak értesülései szerint a munkareggelin Nyers Rezső és Grósz Károly felhívta az SZMBT vezetőinek figyelmét arra: az MSZMP támogatja, hogy a baráti társaságok más pártok képviselőivel, vezetőivel is kapcsolatot teremtsenek, párbeszédet kezdjenek, s e téren is széles körben bontakoztassák ki tevékenységüket. Az MSZMP vezetői visszutaltak a felszabadulást követő időkre is, amikor az értelmiség kiemelkedő képviselői irányították a baráti társaságokat, s hangsúlyozták, hogy e szempontból érdemes lenne megvizsgálni az akkori tapasztalatokat, esetleg visszatérni az akkori gyakorlathoz.+++
1989. július 25., kedd 09:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Az ismert magyar ellenzéki politikusok közül egyedül Kőszeg jutott át a szűrőn. Ez nem kis kunszt volt, hiszen a csehszlovák titkosrendőrség (is) jól ismerte, mivel a chartásokkal 12 éve, azaz 1977 óta tartotta a kapcsolatot. Mondhatni a magyar demokratikus ellenzék és a Charta közötti egyik hídember volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Kérem szépen, a küszöbönálló húsemelés előtt több helyen lehetett olvasni arról, hogy a jelenlegi áremelést többek között az indokolja, hogy a húsboltok egy 120 kilós sertésből körülbelül 4.800 forintot tudnak kitermelni. Ezzel szemben a tenyésztőnek körülbelül 6.000 forintos felvásárlási árat fizetnek ki. Kérem szépen, kérdezem én önöket, ki az ma Magyarországon, aki ennek az érvelésnek egyáltalán hitelt ad? Ennek ellenére, azt szeretném önöktől kérdezni, hogy Önök szerint ennek az állításnak van valamilyen reális alapja? Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|