|
|
|
|
Románia nemzetközi bírálata 2.
|
München, 1989. június 22. (SZER, A mai nap) - Nemzetközi fórumokon tegnap ismét súlyos bírálatok érték a román kormányzat emberi és kisebbségi jogokat sértő politikai gyakorlatát. Erről szóló beszámolónkat Budapestről, Párizsból és Genfből érkezett jelentések alapján állítottuk össze: Miközben a magyar határőrség az osztrák határnál húzódó műszaki zár teljes felszámolásán dolgozik, Románia kísérletet tesz a román-magyar határszakasz hermetikus lezárására. A londoni Times hétfői számában erről közölt értesülése még úgy tudta, hogy a berlini falhoz hasonló építmény készül a közös határszakasz Romániához tartozó oldalán. A Magyar Távirati Iroda jelentése cáfolta ezt a hírt, de a határőrség parancsnokainak nyilatkozataira hivatkozva megerősítette: a román oldalon, 20-25 méterre a határtól 2 méter magas szögesdrótkerítést állítanak fel. A kerítés előtt és mögött mély árkot ástak, hogy gépjárművel se lehessen áttörni a 440 kilométeres szakaszon leereszkedő, 90 százalékban már elkészült vasfüggönyt. Mint nyugati hírügynökségek jelentették, a román oldalon 20-25 kilométeres határsávot alakítottak ki, ide csak különleges engedéllyel lehet belépni. A kerítéstől számított egy kilométer széles zónában egyáltalán nem tartózkodhat polgári személy. A román hatóságok ezzel egyidőben olyan méretű sajtókampányba kezdtek Budapest ellen Nagy Imre és sorstársai temetése miatt, amely mellett bukaresti nyugati diplomaták szerint eltörpül a 60-as évek Amerika-ellenes sajtóhadjárata. A magyarokra szórt rágalmak hivatalos bukaresti kormánynyilatkozatban nyertek először megfogalmazást. Eszerint a magyar nemzeti gyásznapon szocialistaellenes, románellenes, soviniszta, nacionalista és revizionista kijelentések hangzottak el. (folyt.)
1989. június 22., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Az ismert magyar ellenzéki politikusok közül egyedül Kőszeg jutott át a szűrőn. Ez nem kis kunszt volt, hiszen a csehszlovák titkosrendőrség (is) jól ismerte, mivel a chartásokkal 12 éve, azaz 1977 óta tartotta a kapcsolatot. Mondhatni a magyar demokratikus ellenzék és a Charta közötti egyik hídember volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Kérem szépen, a küszöbönálló húsemelés előtt több helyen lehetett olvasni arról, hogy a jelenlegi áremelést többek között az indokolja, hogy a húsboltok egy 120 kilós sertésből körülbelül 4.800 forintot tudnak kitermelni. Ezzel szemben a tenyésztőnek körülbelül 6.000 forintos felvásárlási árat fizetnek ki. Kérem szépen, kérdezem én önöket, ki az ma Magyarországon, aki ennek az érvelésnek egyáltalán hitelt ad? Ennek ellenére, azt szeretném önöktől kérdezni, hogy Önök szerint ennek az állításnak van valamilyen reális alapja? Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|