|
|
|
|
Maradona gyakorlatilag játékra kész (2. rész)
|
- A tisztes helytállás a célunk, azért viszont mindenkinek maximálisan mozgósítania kell energiáit, mert nem mindegy, hogyan várhatjuk a visszavágót - mondta Kovács Ferenc vezetőedző. - Végtére is kikaphatunk több góllal, hiszen Maradonáék például tavaly elnyerték az UEFA Kupát, tehát más-más kategóriában vagyunk. A fontos az, hogy a csapat 90 percen át akarjon, harcoljon, s tudása legjavát nyújtsa. Ha így történik, elégedett leszek. Nemcsak védekezésre szabad berendezkednünk, ha a Napoli engedi, akkor ellenakciókkal is próbálkozunk. Tudom, forró másfél órának nézünk elébe, különösen, hogy elve csonka csapattal érkeztünk ide. Rubold, Miovecz bizonyosan nem játszhat, és - bár szintén velünk utazott, aligha jöhet szóba Zsivótzky is, aki ugyan feltétlenül pélyára szeretne lépni, de nem hiszem, hogy tanácsos lenne veszélyeztetni amúgy is sérült térdét.
Mindenesetre Kovács Ferenc a csapathirdetést elhalasztotta, mondván, hogy csak a hétfői, késő esti edzés tapasztalatai alapján tud dönteni.
Az újpestiek egyébként csak a tréningre ,,költöztek be,, a nápolyi stadionba, egyébként nem a városban laknak, hanem az innen jó 25 kilométerre fekvő tengerparti faluban, Castella Mare-ban biztosítottak nekik szállást és csendesebb, nyugodtabb környezetet.
Ha végleges csapat egyelőre nincs is, a várható kezdő tizenegynél a névsorolvasás bizonyosan Brockhauser István kapussal kezdődik, a védelemben és a középpályán Szabó Gyula, Kósa László, Szlezák Zoltán, Varga Attila, Huszárik László, Fitos József és Kecskés Zoltán helye is aligha kérdéses. Szóhoz juthat még Véber György vagy Balázs Zoltán, a csatársort illetően viszont a szakvezető igencsak törte a fejét, hogy Eszenyi Dénes mellett Oroszki Pétert vagy Bácsi Sándort vesse be.
A vendéglátóknál sem gondmentes a készülődés. Az Ú. Dózsának tulajdonképpen kifejezetten rosszul jött, hogy a Napoli vasárnap 17 hónapi bajnoki veretlenség után kikapott az élvonalba újoncként felkerült Cagliaritól. Ez még akkor is igazi hidegzuhany volt a forróvérű helybéli szurkolóknak, ha az ,,isteni,, kis karmester Diego Maradona hátsérülése miatt nem játszott, s a bajnokcsapatból már első félidő közepén kiállították a túlságosan vehemens brazil csillagot, Ricardo Alemaót. A vereség ugyanakkor alaposan felbosszantotta a Napolit, aminek a következményeit esetleg éppen a magyar bajnoknak viselnie. (folyt.köv.)
1990. szeptember 18., kedd 17:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Az ismert magyar ellenzéki politikusok közül egyedül Kőszeg jutott át a szűrőn. Ez nem kis kunszt volt, hiszen a csehszlovák titkosrendőrség (is) jól ismerte, mivel a chartásokkal 12 éve, azaz 1977 óta tartotta a kapcsolatot. Mondhatni a magyar demokratikus ellenzék és a Charta közötti egyik hídember volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Kérem szépen, a küszöbönálló húsemelés előtt több helyen lehetett olvasni arról, hogy a jelenlegi áremelést többek között az indokolja, hogy a húsboltok egy 120 kilós sertésből körülbelül 4.800 forintot tudnak kitermelni. Ezzel szemben a tenyésztőnek körülbelül 6.000 forintos felvásárlási árat fizetnek ki. Kérem szépen, kérdezem én önöket, ki az ma Magyarországon, aki ennek az érvelésnek egyáltalán hitelt ad? Ennek ellenére, azt szeretném önöktől kérdezni, hogy Önök szerint ennek az állításnak van valamilyen reális alapja? Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|