|
|
|
|
Az MSZP Elnökség napirendjén a népszavazás tapasztalatai - Sajtótájékoztató (1. rész)
|
1989. november 29., szerda - A népszavazás tanulságainak, valamint a kialakult politikai helyzetből adódó feladatoknak a megvitatása szerepelt az MSZP Elnöksége szerdai ülésének napirendjén. Az ülésről a késő délutáni órákban - a tanácskozás befejezése előtt - tájékoztatták a hazai és a külföldi sajtó munkatársait.
Rendhagyó módon kezdődött a sajtókonferencia: Kovács Jenő, az elnökség tagja bemutatta a párt újonnan létrehozott sajtószolgálatának vezetőjét, az elnökség szóvivőjét, Polgár Viktort, aki szolgálati közlemények felolvasásával kezdte meg tevékenységét. Bejelentette: a testület üdvözli, hogy a Csehszlovákiában az elmúlt napokban-hetekben elmozdulás történt a reformok és a demokrácia erősítésének irányába. Tájékoztatott arról, hogy Nyers Rezső pártelnök és Németh Miklós miniszterelnök Mihail Gorbacsov meghívására december 4-én rövid látogatást tesz Moszkvában. Részt vesznek azon a találkozón, amelyen az SZKP főtitkára tájékoztatást ad az amerikai elnökkel folytatott megbeszéléseiről. Szólt arról is, hogy az MSZP székházának aulája december 1-jén 16 és 21 óra között nyitva áll az érdeklődők előtt. A program szerint nyilvános pódiumbeszélgetést terveznek Vastagh Pállal, a párt vidéki titkárával, illetve Szandtner Ivánnal, az MSZP választási irodájának vezetőjével. A rendezvény ízelítő az új rendből, amelyet január 2-tól terveznek meghonosítani a Jászai Mari téren. A szóvivő tájékoztatójából kitűnt: Kilényi Géza alkotmánybíró - a törvényes szabályoknak megfelelően - a pártelnökhöz intézett levélben bejelentette, hogy kilép az MSZP-ből. Ezután Kovács Jenő az elnökségi ülésről beszámolva elmondta: a testület elfogadja, s tiszteletben tartja a népszavazás elveit. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hónapok során az MSZP következetesen érvelt amellett, hogy a köztársaság elnökét a népnek kell megválasztania. A népszavazáson erre leadott szavazatok száma megnyitotta az utat az alkotmánymódosítás előtt, ahhoz, hogy az alaptörvény változtatásával a jövőben a köztársasági elnököt általános választásokon válasszák meg. Hozzátette: most már az SZDSZ is arra kényszerült, hogy az utolsó napokban 18O fokos fordulatot végrehajtva - elfogadja ezt a realitást. (folyt.köv.)
1989. november 29., szerda 19:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Az ismert magyar ellenzéki politikusok közül egyedül Kőszeg jutott át a szűrőn. Ez nem kis kunszt volt, hiszen a csehszlovák titkosrendőrség (is) jól ismerte, mivel a chartásokkal 12 éve, azaz 1977 óta tartotta a kapcsolatot. Mondhatni a magyar demokratikus ellenzék és a Charta közötti egyik hídember volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Kérem szépen, a küszöbönálló húsemelés előtt több helyen lehetett olvasni arról, hogy a jelenlegi áremelést többek között az indokolja, hogy a húsboltok egy 120 kilós sertésből körülbelül 4.800 forintot tudnak kitermelni. Ezzel szemben a tenyésztőnek körülbelül 6.000 forintos felvásárlási árat fizetnek ki. Kérem szépen, kérdezem én önöket, ki az ma Magyarországon, aki ennek az érvelésnek egyáltalán hitelt ad? Ennek ellenére, azt szeretném önöktől kérdezni, hogy Önök szerint ennek az állításnak van valamilyen reális alapja? Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|