|
|
|
|
Sajtókonferencia a népszavazásról
|
--------------------------------- München, 1989. november 27. (SZER, A mai nap) - Budapesten a Népességnyilvántartó Hivatal bejelentette, hogy a népszavazásról legközelebb holnap reggel tesznek közzé hivatalos adatokat. A szavazatok számarányának megoszlása olyan alacsony, hogy részadatok közzétételével nem óhajtanak zavart kelteni. - A tegnapi népszavazással kapcsolatban rendezett mai sajtókonferenciáról Lángh Júlia számol be hallgatóinknak: - Ma reggel a parlament Vadásztermében az Országos Választási Bizottság azzal zárta le a sajtótájékoztatót, hogy befejezik, mielőtt még vitafórummá alakulna - az újságírók ugyanis elégedetlenek voltak a döntéssel, miszerint holnap - tehát kedden reggel 10 óráig, amikor már a népszavazás végleges eredményét közölhetik - semmiféle további adat nem kerül nyilvánosságra. Ezt a döntést nem az Országos Választási Bizottság hozta, hanem az Állami Népességnyilvántartó Hivatal - arra hivatkozva, hogy az eredmény rendkívül szoros, 50-50 százalék körül ingadozik ide-oda, - ilyen körülmények között márcsak a megbízható, végleges adatokat érdemes közölni. Holnap reggelig tehát csak a következő számok állnak rendelkezésünkre az első országos népszavazásról: a beérkezett eredmények 91,3 százalékának feldolgozása után, és a hibásnak ítélt jegyzőkönyvek felülvizsgálata előtt - tehát ezek az adatok még nem véglegesek. A népszavazáson a szavazati joggal rendelkező állampolgárok 58,2 százaléka a megjelent, vagyis 7580324-ből - ezen a hideg, szeles, havas vasárnapon - 4106485 polgár elment szavazni. (folyt.)
1989. november 27., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Az ismert magyar ellenzéki politikusok közül egyedül Kőszeg jutott át a szűrőn. Ez nem kis kunszt volt, hiszen a csehszlovák titkosrendőrség (is) jól ismerte, mivel a chartásokkal 12 éve, azaz 1977 óta tartotta a kapcsolatot. Mondhatni a magyar demokratikus ellenzék és a Charta közötti egyik hídember volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Kérem szépen, a küszöbönálló húsemelés előtt több helyen lehetett olvasni arról, hogy a jelenlegi áremelést többek között az indokolja, hogy a húsboltok egy 120 kilós sertésből körülbelül 4.800 forintot tudnak kitermelni. Ezzel szemben a tenyésztőnek körülbelül 6.000 forintos felvásárlási árat fizetnek ki. Kérem szépen, kérdezem én önöket, ki az ma Magyarországon, aki ennek az érvelésnek egyáltalán hitelt ad? Ennek ellenére, azt szeretném önöktől kérdezni, hogy Önök szerint ennek az állításnak van valamilyen reális alapja? Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|