|
|
|
|
Megkezdődött az MSZMP reformköreinek II. országos tanácskozása (2. rész)
|
A magyar társadalom a régi vezetői gárda alapján ítéli meg a pártot mindaddig, amíg nem hajtjuk végre a radikális megújítást és nem vagyunk képesek megválni a múlt képviselőitől, a ,,politikai múmiáktól,, - húzta alá. Végezetül azt ajánlotta a küldöttek figyelmébe, hogy a jelenlegi tanácskozáson az elvont és formális viták helyett a pártkongresszus érdemi előkészítésére fordítsák energiáikat. A bevezetőt követően néhány technikai javaslat megvitatása után elfogadták a tanácskozás munka- és ügyrendjét. A résztvevők szombaton 10 szekcióban fejtik ki nézeteiket többek között a politikai helyzetértékelésről, a tulajdonreformról, a válságkezelésről és arról, milyen pártot képzelnek el. A küldöttek úgy határoztak, hogy 26 tagú koordinációs tanácsot hoznak létre - Budapest 6, a megyék 1-1, és a hadsereg reformköreinek 1 küldöttje részvételével. Ennek legfontosabb feladata a kongresszusra való felkészülés koordinálása, irányítása lesz. A Központi Bizottság az MSZMP tárgyalócsoportjának eddigi tevékenységét sikeresnek minősítette a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon. Megerősítte mandátumát a további munkájához, s személyi összetételében is bizalmat szavazott a tárgyalócsoportnak. Mindezt Jassó Mihály, a Budapesti Pártbizottság első titkára mondta el, eleget téve annak az elfogadott javaslatnak, hogy a Központi Bizottság egyik jelenlévő tagjától beszámolót kértek a KB pénteki üléséről a küldöttek. Jassó Mihály véleménye szerint a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon a választójogi törvényről valószínűleg megegyezés születik, a választás időpontjában azonban az MSZMP-n belül sincs egységes álláspont. A mérvadó szempontnak azonban az ország kormányozhatóságának fenntartását tartotta, hangsúlyozva, hogy a kormány és a parlament munkáját nem lehet ellehetetleníteni. A KB döntött arról is, hogy a pártvagyonról a kongresszus előtt kell számot adni, precíz, átlátható vagyonleltárt kell készíteni, a párttagság és a társadalom számára is megnyugtató módon, indulatok nélkül rendezve az ügyet. Miután azonban a taglétszám, a tagdíj mértékének csökkenése és felhasználásának átcsoportosítása nagymértékben megcsappantja a pártnak a gazdálkodásra szánt anyagi eszközeit, meg kell találni az MSZMP önfenntartásának mindenki számára elfogadható módját. Erről a kongresszus dönthet. (folyt. köv.)
1989. szeptember 2., szombat 13:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Az ismert magyar ellenzéki politikusok közül egyedül Kőszeg jutott át a szűrőn. Ez nem kis kunszt volt, hiszen a csehszlovák titkosrendőrség (is) jól ismerte, mivel a chartásokkal 12 éve, azaz 1977 óta tartotta a kapcsolatot. Mondhatni a magyar demokratikus ellenzék és a Charta közötti egyik hídember volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Kérem szépen, a küszöbönálló húsemelés előtt több helyen lehetett olvasni arról, hogy a jelenlegi áremelést többek között az indokolja, hogy a húsboltok egy 120 kilós sertésből körülbelül 4.800 forintot tudnak kitermelni. Ezzel szemben a tenyésztőnek körülbelül 6.000 forintos felvásárlási árat fizetnek ki. Kérem szépen, kérdezem én önöket, ki az ma Magyarországon, aki ennek az érvelésnek egyáltalán hitelt ad? Ennek ellenére, azt szeretném önöktől kérdezni, hogy Önök szerint ennek az állításnak van valamilyen reális alapja? Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|