|
|
|
|
Nyugatnémet sajtó - szovjet intelmek
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. augusztus 15. kedd (MTI-tud) - A Német Szociáldemokrata Párthoz (SPD) közel álló Frankfurter Rundschau és a Die Welt című konzervatív lap kedden hírmagyarázatban fejezi ki rosszallását amiatt, hogy a moszkvai Pravda az NDK-nak fogta pártját az NSZK-ba érkező menekültek kérdésében. A szovjet pártlap cikke szerint ugyanis ezekben a napokban az NSZK-ban propagandahadjáratot indítottak a másik német állam lejáratásának céljával, kihasználva azt a körülményt, hogy NDK-állampolgárok illegálisan akarnak Nyugatra jutni.
Előbbi újság főként azt tartja barátságtalan és megalapozatlan érvelésnek a Pravda cikkében, hogy a keletnémet menekültek állítólag lépre mentek a nyugatnémet propagandának, és sakkfigurák lettek egy politikai játszmában. A Pravda szerint az NSZK-ban nincs hiány a kapcsolatok fejlesztésének szándékát hangoztató nyilatkozatokban, és ebben az irányban valóban történt is egy s más. A nyugatnémet törvényhozás szempontjából azonban minden NDK-állampolgár német állampolgár, s ez megterheli a két német állam viszonyát. Az állampolgárság kérdése olyan politikai eszközzé vált, amellyel a normális kapcsolatok ellenfelei minden pillanatban mérgezhetik az NSZK és az NDK közötti légkört. És jelenleg éppen ez történik - olvasható a Pravdában. - Mindez vajon nem arra utal, hogy a szovjet kormány mind idegesebb lesz az NDK-beli fejlemények következtében? - kérdezi a frankfurti lap. A Die Welt a Pravda-támadásban olyan hangvételt vél felfedezni, amely eltér Gorbacsov főtitkár NSZK-val kapcsolatos korábbi kijelentéseitől, azoktól, amelyekkel némileg elhatárolódott a berlini faltól, és megértést tanusított az önrendelkezési jog iránt. A Frankfurter Allgemeine Zeitung megemlíti, hogy a berlini Neues Deutschland szintén leközölte a Pravda cikkét. (folyt.)
1989. augusztus 15., kedd 16:22
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Nyugatnémet sajtó - szovjet intelmek (2.rész)
|
A befolyásos nyugatnémet lap szerint a szovjet kommunisták lapja az NDK-állampolgárság el nem ismeréséért, illetve a minden német képviseletére támasztott igényéért az NSZK-t bíráló írásával hosszú idő után először nyújtott támogatást az NDK politikájának. A Stuttgarter Zeitung észrevételezi, hogy Moszkva a szovjet külügyminisztérium egyik szóvivője útján a belpolitikai fejleményekre való tekintettel nyomatékkal emlékeztette Lengyelországot a szövetségesi kötelezettségei megtartásának fontosságára. A lap szerint a két vezető keleti reformország, Magyarország és Lengyelország közül Moszkva azért intette csak Lengyelországot, mert Magyarországon az MSZMP maga állt az élére a folyamatoknak, míg Varsóban a LEMP csak sodortatta magát. A Szovjetunió szempontjából azonban valószinűleg az a legfontosabb körülmény, hogy Lengyelország közvetlen szomszéd, de szomszédja az NDK-nak is, s így a vélt kockázat is nagyobb. (folyt.)
1989. augusztus 15., kedd 16:24
|
Vissza »
|
|
Nyugatnémet sajtó - szovjet intelmek (3.rész)
|
A Westdeutsche Allgemeine Zeitung, a legnagyobb példányszámú tartományi napilap keddi vezércikkében felhívja a figyelmet arra, hogy a Szovjetuniót mind a magyar, mind a lengyel fejlődés nyugtalanítja. Gorbacsov főtitkár a tekintélyes újság értelmezésében már többször nyilvánvalóvá tette: csak akkor lehet végrehajtani a tervezett reformokat a Varsói Szerződésben, ha senki nem lép ki a szövetségből, és nem következnek be olyan felbomlási jelenségek, amelyek során valamelyik kommunista párt kiengedi kezéből az ellenőrzést. Az újság azonban éppen az NDK-ból az NSZK-ba irányuló esetleges nagyobb menekültáradatot ilyen felbomlási jelenségnek tartaná, s ezért reményét fejezi ki, hogy a menekültek száma nem fog növekedni, s így nem sodorja veszélybe a reformpolitika Keleten és Nyugaton egyként óhajtott sikerét. Az NDK-lakosság otthon tartásához az NSZK anyagilag és oly módon is segítséget nyújthat, hogy nem mozdítja elő a felbomlási jelenségeket. Ám ami az NDK-ra érvényes, annak vonatkoznia kell Magyarországra is, mivel utóbbinak sem szabad az NDK-menekültek hátsó kapujává változnia - jegyzi meg a lap. - Ha Magyarország nem óhajtja veszélyezteti saját reformpolitikáját, nem szabad nemzeti fejlődésének Gorbacsov főtitkár által kibővített határait rövid ideig tartó előnyökért kérdésessé tenni - így az Essenben megjelenő lap, amely szükségesnek véli felidézni, hogy némely szovjet figyelmeztetés nemcsak Magyarországnak és Lengyelországnak, hanem a semlegességére hivatkozva Ausztriának is szólt az Európai Közösséghez (EK) való csatlakozási szándéka miatt. A Die Welt és a Stuttgarter Zeitung külön foglalkozik az NDK- menekültek budapesti helyzetével, a magyar kormány nehéz dilemmájával. Mindkét újság egybehangzóan jelenti, hogy mintegy 700-800 NDK-állampolgár él jelenleg ,,illegalitásban,,, vagyis a meghiúsult szökési kísérlete után az NDK részéről való következményektől tartva bújkál magyar ismerősöknél. Nagy többségükben magyar ellenzékieknél szállnak meg. Utóbbiak a menekültek érdekében adott esetben készek tüntetésekre is.+++
1989. augusztus 15., kedd 16:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Az ismert magyar ellenzéki politikusok közül egyedül Kőszeg jutott át a szűrőn. Ez nem kis kunszt volt, hiszen a csehszlovák titkosrendőrség (is) jól ismerte, mivel a chartásokkal 12 éve, azaz 1977 óta tartotta a kapcsolatot. Mondhatni a magyar demokratikus ellenzék és a Charta közötti egyik hídember volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Kérem szépen, a küszöbönálló húsemelés előtt több helyen lehetett olvasni arról, hogy a jelenlegi áremelést többek között az indokolja, hogy a húsboltok egy 120 kilós sertésből körülbelül 4.800 forintot tudnak kitermelni. Ezzel szemben a tenyésztőnek körülbelül 6.000 forintos felvásárlási árat fizetnek ki. Kérem szépen, kérdezem én önöket, ki az ma Magyarországon, aki ennek az érvelésnek egyáltalán hitelt ad? Ennek ellenére, azt szeretném önöktől kérdezni, hogy Önök szerint ennek az állításnak van valamilyen reális alapja? Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|