|
|
|
|
A Kereszténydemokrata Néppárt nagygyűlése
|
1990. augusztus 27., hétfő - A szeptember 30-ai
önkormányzati választás sorsdöntő fejezete lesz a nemzetnek. A helyi
hatalomváltás a honalapítás alapköve lehet, megújulni azonban csak
akkor tud az ország, ha vezetői adnak példát, ha olyan személyek
kerülnek a közéletbe, akik tudásukkal a nemzetet, s nem önmagukat
gyarapítják. Egyebek között erről beszélt a Kereszténydemokrata
Néppárt választási nagygyűlésén hétfőn, a csepeli munkásotthonban
Varga László, a párt társelnöke.
Varga László arra buzdította a mintegy 150 fős hallgatóságot, hogy vegyenek részt a szeptember végi szavazáson, s másokat is ösztönözzenek erre, ,,a párt tiszta múltú, becsületes, erős jellemű, rátermett jelöltjeire adják le voksukat,,. A társelnök kifejezte reményét, hogy a választás megfelelő eredményt hoz, mert a nép a szélsőséget soha nem ismerte el.
Gáspár Miklós, a párt parlamenti frakciójának helyettes vezetője az önkormányzati törvény elemeit, a választási rendszer részleteit ismertette. Véleménye szerint az önkormányzati törvény kiteljesedésével, a választásokkal olyan ország teremtődik, amelyben nem lesznek többé politikai, gazdasági menekültjeink. Rácz Sándor, a Központi Munkástanács elnöke a munkásság összefogásának fontosságára hívta fel a figyelmet, hozzátéve: a jövőben a munkások véleménye nélkül ne lehessen törvényt hozni. A hallgatóságot arra ösztönözte, hogy csak olyan személyt válasszanak meg, akit felelőssé is lehet tenni, akit nem védenek baráti szálak.
Birkás János, a KDNP társelnöke leszögezte: nem kampányfogásként jött Csepelre a párt nagygyűlést tartani. A KDNP a nép pártja, valamennyi társadalmi rétegben jelen kíván lenni, s kellő figyelmet fordít a munkásságra is. Beszédében elítélte a négy évtized alatt, kontraszelekcióval kiválasztott rossz munkásvezetőket, akik szerinte a valamikori legaktívabb réteget, a munkásosztályt masszává alacsonyították. A választásokon magyar összefogásra van szükség annak megakadályozására, hogy a kommunizmus ismét fészket rakjon - mondta, hozzátáve: a kommunisták ismét szervezkednek, ha törik, ha szakad, ott lesznek a választásokon, ezért a nemzetnek szavazataival kell kézbe vennie saját sorsát. (MTI)
1990. augusztus 27., hétfő 20:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. augusztus 18. Az EKA ülésén meghívásunkra részt vett Boris-Ivanovics Sztukalin szovjet nagykövet és öt munkatársa.
SZER-hallgató telefonja:
"A Nagy László Kör meghívására Halda Aliz, az SZDSZ tagja, előadást tart a Szövetség jelen politikai feladatairól, legsürgősebb tennivalóiról, bemutatja a Szabad Demokraták Női Csoportját, Miskolcon, 1989. augusztus 24-én, 18 órától "Hazánk hazánkban, s a világban" címmel, diósgyőri Vasas Művelődési Központ, Marx Károly utca 36. Tehát nem 17 órakor lesz, ahogy ezt leközöltettem az augusztus 15-i Magyar Hírlapban, hanem 18 órakor."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|