|
|
|
|
Európa-Nap - megnyitó Fertőrákoson
|
1990. augusztus 18., szombat - Az ország nyolc határmenti településén emlékeznek meg szombaton az egy évvel ezelőtti, azóta történelmi jelentőségűvé vált Páneurópai Piknikről.
Az Európa Nap elnevezésű találkozó fertőrákosi nyitórendezvényén fölidézték, hogy itt az osztrák-magyar határ közelében, nem messze Sopronpusztától, az Ellenzéki Kerekasztal pártjai által rendezett Pán-Európai Pikniken keletnémetek százai szakították át a vasfüggönyt, a határőrök hallgatólagos beleegyezésével. A megnyitón az is elhangzott: a rendező MDF nem tekinti pártrendezvénynek, s még csak a helyhatósági választási kampány kezdetének sem az eseményt, hanem olyan összejövetelnek, amely egy lépéssel ismét közelebb viszi hazánkat Európához. Az esemény alkalmából ökomenikus istentiszteletet mutatott be Várszegi Asztrik katolikus püspök, Szimon János evangélikus lelkész és Vladár Gábor református lelkész a Barlang Színházban.
A délelőtti órákat egyébként fesztiválhangulat uralta, a színház környékén összegyűlt népes közönséget - hazaiakat és külföldieket - megannyi látványos program szórakoztatta. Volt sárkányrepülő bemutató, a néptáncegyütteseknek zenekarok húzták a talpalávalót; a kerékpáros túra és a futóverseny résztvevői az Európa Nap helyszínétől indultak és az ausztriai Margitbányán értek célba. A Barlang Színházban folyamatosan vetítették Kárpáti György amatőrfilmes és egy külföldi tévétársaság szenzációs videofilmjeit a tavalyi áttörés egyedülálló dokumentumait. A délelőtti programon résztvett Surján László népjóléti miniszter, aki NSZK-beli partnerével, Norbert Blum munkaügyi és szociális miniszterrel megtekintette a zöldhatárt, és a sopronkőhidai fegyház mögötti rabtemetőt. (MTI)
1990. augusztus 18., szombat 13:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. augusztus 18. Az EKA ülésén meghívásunkra részt vett Boris-Ivanovics Sztukalin szovjet nagykövet és öt munkatársa.
SZER-hallgató telefonja:
"A Nagy László Kör meghívására Halda Aliz, az SZDSZ tagja, előadást tart a Szövetség jelen politikai feladatairól, legsürgősebb tennivalóiról, bemutatja a Szabad Demokraták Női Csoportját, Miskolcon, 1989. augusztus 24-én, 18 órától "Hazánk hazánkban, s a világban" címmel, diósgyőri Vasas Művelődési Központ, Marx Károly utca 36. Tehát nem 17 órakor lesz, ahogy ezt leközöltettem az augusztus 15-i Magyar Hírlapban, hanem 18 órakor."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|