|
|
|
|
- A VSZ-csúcsról - 5. folyt.
|
- A Szocialista Párt abból indul ki, hogy a kelet-európai változások új helyzetet teremtettek a Varsói Szerződés szervezete számára, amely közismerten egyrészt a nyugati fenyegetés mítoszára, másrészt a nemzeti érdekek alárendelésére épült. Új helyzetet jelent ezentúl az is, hogy Európában napirendre került egy összeurópai biztonsági rendszer kiépítésének a lehetősége. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a Moszkvában elfogadott dokumentumot, akkor azt mondhatjuk, hogy az pontosan tükrözi ezeket a változásokat, illetve az ezzel összefüggő új ígényeket, hiszen célul tűzte a szervezet jellegének, aktivitásának, rendeltesének a felülvizsgálatát. Ez nagyon lényeges, hogy nem a - korábbi szóhasználattal élve - a további tökéletesítést tűzte célul, ami mint tudjuk a gyakorlatban semmit nem jelentett, hanem ténylegesen egy alapvető vizsgálatot. Ezentúl állást foglalt a NATO-val a kapcsolatok fejlesztése és a helsinki folyamat intézményesítése, egy egységes európai, gazdasági és jogi térség megteremtése mellett.
Ami a magyar delegáció tevékenységét illeti, én úgy gondolom, hogy pontosan képviselte azt a közös álláspontot, ami a hat parlamenti párt között ezekben a kérdésekben kialakult és figyelembe vette a realitásokat is.
Teljesen egyetértek azzal, amit Antall József miniszterelnök úr ott egy nyilatkozatban mondott, hogy persze könnyebb idehaza a parlamentben nagyokat mondani, mint ott kint ezt az álláspontot érvényesíteni. Hiszen figyelembe kell venni azt is, hogy a Varsói Szerződésnek legalább négy tagállama a szervezet további fenntartásában mutat, egyenlőre legalábbis, érdekeltséget és a szervezetnek vannak bizonyos funkciói, így: a bécsi tárgyalásokon való részvétel, a térség biztonságának a garantálása. Több tagállam van, aki úgy gondolja, hogy az összeurópai biztonsági rendszer kiépítésében is szerepet kell, hogy játszon a Varsói Szerződés szervezete - így tehát nem lehetett reálisan célul tűzni olyasmit, hogy Moszkvában mondják ki a szervezet feloszlatását. (folyt.)
1990. június 8., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. augusztus 18. Az EKA ülésén meghívásunkra részt vett Boris-Ivanovics Sztukalin szovjet nagykövet és öt munkatársa.
SZER-hallgató telefonja:
"A Nagy László Kör meghívására Halda Aliz, az SZDSZ tagja, előadást tart a Szövetség jelen politikai feladatairól, legsürgősebb tennivalóiról, bemutatja a Szabad Demokraták Női Csoportját, Miskolcon, 1989. augusztus 24-én, 18 órától "Hazánk hazánkban, s a világban" címmel, diósgyőri Vasas Művelődési Központ, Marx Károly utca 36. Tehát nem 17 órakor lesz, ahogy ezt leközöltettem az augusztus 15-i Magyar Hírlapban, hanem 18 órakor."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|