|
|
|
|
Sztrájk a húsáremelés ellen
|
München, 1989. augusztus 18. (SZER, Magyar híradó) - Antal János kommentárja: - A hús fogysztói árának alakulása valóban messzemenően meghatározhatja az ország közhangulatát, de azt azért csak kevesen hitték, hogy a tervezett áremelés ellen éppen a Szakszervezetek Országos Tanácsa indít tiltakozó akciót. Jelen esetben ennél is többről: sztrájkról, mégpedig politikai sztrájkról van szó. Hogyan is hihettük volna, hogy a szociálkapitalista állampárt egyik legodaadóbb szolgája, a hivatalos szakszervezeti szövetség kezet emelne gazdájára. Márpedig ez történt. A SZOT sztrájkbizottsága a Vasas Szakszervezet kezdeményezésére felhívást bocsátott ki, amely 30 perces országos figyelmeztető sztrájkra szólította az összes szervezett munkást. A becslések szerint mintegy kétmillió dolgozó csatlakozott az akcióhoz. Ez mindenképpen azt mutatja, hogy a fentről elrendelt sztrájk népszerű intézkedés volt, de ugyanúgy felhívja a figyelmet néhány veszélyre is. Az egyik tanulság feltétlenül az, hogy a bérből és fizetésből élők elégedetlensége veszedelmes méreteket öltött. Ebben a helyzetben már szinte mindegy, hogy az ország hosszabb távra szóló érdekei mit diktálnának - ebben a helyzetben a pillanatnyi érdekek a fontosak. De legnagyobb baj mégis az, hogy ez a fajta közhangulat túl sok gyúelemet hordoz magában, és könnyen felerősíti a harcias jelszavakat kiabáló szónokok hangját. Vagyis: ilyenkor megnő a provokáció - a sikeres provokáció veszélye. Nem véletlen az aggodalom. Az egyik független magyar szakszervezet képviselői szerint például a SZOT sztrájkja a visszarendeződés a sztálinista hatalmi gyakorlat híveinek malmára hajtja a vizet, amennyiben az át nem gondolt akciókkal a lengyel típusú gazdasági anarchia felé kényszerítik az országot. (folyt.)
1989. augusztus 18., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. augusztus 18. Az EKA ülésén meghívásunkra részt vett Boris-Ivanovics Sztukalin szovjet nagykövet és öt munkatársa.
SZER-hallgató telefonja:
"A Nagy László Kör meghívására Halda Aliz, az SZDSZ tagja, előadást tart a Szövetség jelen politikai feladatairól, legsürgősebb tennivalóiról, bemutatja a Szabad Demokraták Női Csoportját, Miskolcon, 1989. augusztus 24-én, 18 órától "Hazánk hazánkban, s a világban" címmel, diósgyőri Vasas Művelődési Központ, Marx Károly utca 36. Tehát nem 17 órakor lesz, ahogy ezt leközöltettem az augusztus 15-i Magyar Hírlapban, hanem 18 órakor."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|