|
 |
 |
 |

A hatóság és az ellenzék - Für-interjú
|

London, 1989. augusztus 6. (BBC, Panoráma) - Munkatársunk, Békés Erzsébet telefonon beszélt Für Lajos történésszel, aki a Magyar Demokrata Fórum képviseletében a választójogi munkacsoport tagjaként tevékenykedik. Für Lajos az első kérdésre válaszolva megemlítette, hogy a nézeteltérések a köztársasági elnök személye és jogköre, az MSZMP vagyonának számbavétele és felosztása, valamint a munkahelyi pártszervezetek körül csúcsosodtak ki. Majd így folytatta: - Van azonban más is, ami még ezen túlmenően, ha nem is ennyire kardinális kérdése, de jelentős vitapontja az egyeztető tárgyalásoknak. Melyek ezek? Az egyik az alkotmányt érintően a szocializmus fogalma. Amelyik eddig a meglévő mai, mostani, úgynevezett sztálini alkotmányban többféle formában is szerepel, és az Ellenzéki Kerekasztal képviselői arra törekedtek, hogy ezt a fogalmat az átmeneti alkotmányból is törölni kellene, tekintettel arra, hogy a szocializmus - annak legalábbis kelet-európai gyakorlata - csődbe jutott ebben a térségben, és nem szükséges, hogy egy alkotmánynak része legyen. A másik ilyen fontos kérdés a választójog kapcsán merült fel, vetődött fel, mégpedig a választójogi rendszer, annak jellege, illetőleg a választójogi rendszeren belül mutatkozó különböző jelölési arányok között. Az Ellenzéki Kerekasztal kétféle jelölési rendszert fogad el: egy egyéni jelölt állítását és egy listás jelölt indítását a választásokon. Ennek arányát mi körülbelül fele-fele arányban képzeltük volna el. Egyetértést mutatkozott e tekintetben az Ellenzéki Kerekasztal különböző pártjai és csoportjai között. (folyt.)
1989. augusztus 6., vasárnap
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. augusztus 18. Az EKA ülésén meghívásunkra részt vett Boris-Ivanovics Sztukalin szovjet nagykövet és öt munkatársa.
SZER-hallgató telefonja:
"A Nagy László Kör meghívására Halda Aliz, az SZDSZ tagja, előadást tart a Szövetség jelen politikai feladatairól, legsürgősebb tennivalóiról, bemutatja a Szabad Demokraták Női Csoportját, Miskolcon, 1989. augusztus 24-én, 18 órától "Hazánk hazánkban, s a világban" címmel, diósgyőri Vasas Művelődési Központ, Marx Károly utca 36. Tehát nem 17 órakor lesz, ahogy ezt leközöltettem az augusztus 15-i Magyar Hírlapban, hanem 18 órakor."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|