|
|
|
|
A ,,menőkre,, magasabb akadály vár
|
1989. augusztus 1. kedd (MTI) - Szerdán reggel a vívással megkezdődik a felnőtt férfi öttusázók világbajnokság előtti utolsó erőpróbája, a csapatbajnokság. A szombaton záruló viadal után a vb-csapat, Martinek János, Mizsér Attila, Fábián László és a két tartalék, Dobi Lajos és Kálnoki Kis Attila közösen készül, s a margitszigeti öttusabázison várja az augusztus 30-i rajtot. A csapatbajnokságon dr. Török Ferenc szövetségi kapitány árgus szemmel figyeli majd az ,,ötösfogat,, teljesítményét. S hogy ez a verseny is minél jobban segitse a vb-re való eredményes felkészülést, a ,,menőkre,, kicsit más feladat vár. A zárószámban, a lovaglásban az első fordulóban pályára lépőknek tiz centiméterrel alacsonyabb akadályokat kell teljesiteniük, mint a csapatok harmadik és negyedik tagjainak - s ide tartoznak a vb-re készülők is. A hat csapat - Ú. Dózsa, Bp. Honvéd, Csepel, Alba Volán, BVSC, MAFC-CORSO - versengésében az aranyérem sorsa minden bizonnyal a címvédő Ú. Dózsa és a tavalyi ezüstérmes Bp. Honvéd között dől el. Az Ú. Dózsa együttesében Mizsér Attila, Kálnoki Kis Attila, Balaska Zsolt és Madaras Ádám, a piros-fehéreknél Martinek János, Fábián László, Divéky Gábor és Molnár Gábor szerepel. Az ugyancsak vb-csapattag Dobi Lajos a Csepel szineiben indul.+++
1989. augusztus 1., kedd 11:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. augusztus 18. Az EKA ülésén meghívásunkra részt vett Boris-Ivanovics Sztukalin szovjet nagykövet és öt munkatársa.
SZER-hallgató telefonja:
"A Nagy László Kör meghívására Halda Aliz, az SZDSZ tagja, előadást tart a Szövetség jelen politikai feladatairól, legsürgősebb tennivalóiról, bemutatja a Szabad Demokraták Női Csoportját, Miskolcon, 1989. augusztus 24-én, 18 órától "Hazánk hazánkban, s a világban" címmel, diósgyőri Vasas Művelődési Központ, Marx Károly utca 36. Tehát nem 17 órakor lesz, ahogy ezt leközöltettem az augusztus 15-i Magyar Hírlapban, hanem 18 órakor."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|