|
|
|
|
Jelentés a magyar pártvezetők moszkvai látogatásáról
|
London, 1989. július 25. (BBC, Késő esti híradás) - Sally Ackroyd jelenti Budapestről: Nyers Rezső az MSZMP elnöke, és Grósz Károly a párt főtitkára kétórás megbeszélést tartott Gorbacsovval országaik reformpolitikájának előrehaladásáról. Magyar források szerint mindkét fél hangsúlyozta, hogy a felmerült akadályok ellenére folytatják a peresztrojka és a demokrácia megvalósítását. Valóban vannak ilyen akadályok. Gorbacsovnak a szénbányász- sztrájkkal és számos, nemzetiségek közötti összetűzéssel kell megküzdenie - a magyar párton belül pedig fokozódó ellentétek állnak fenn, és Magyarország gazdasági helyzete egyre romlik. De magyar részről hangoztatták, hogy a Szovjetunió mély megértést mutat Magyarország gyors politikai reformjai iránt - beleértve az ország elhatározását, hogy jövőre szabad választásokat tart. A Varsói Szerződés több tagországa élesen bírálja Magyarországot, mondván, hogy a reformok felszámolják a szocializmust és megnyitják az ország kapuit a nyugati befolyás előtt. A magyar kormány már csak ezért is rendkívül fontosnak tartja, hogy biztosítsa annak a szövetségesének a támogatását, amelynek szava és magatartása igazán számít - márpedig ez az ország a Szovjetunió. Gorbacsov a tárgyalás kezdetén megkérdezte vendégeit, hogy Magyarország merre akar orientálódni, Kelet vagy Nyugat felé? Nyers Rezső azt felelte, hogy Magyarország híd szeretne lenni. Nagy fontosságot tulajdonít a Kelettel fenntartott kapcsolatainak, de fejleszteni kívánja a gazdasági együttműködést a Nyugattal is. Úgy tudni, hogy gazdasági kérdések - köztük a KGST Magyarország által kezdeményezett gyors reformjának kérdése - nem álltak a megbeszélések középpontjában, de mindkét ország ország megígérte, hogy tovább fog fáradozni bizonyos változások megvalósításán. Folytatják tárgyalásaikat a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kivonásának kérdéséről is - de csak a bécsi leszerelési tárgyalások keretében. +++
1989. július 25., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. augusztus 18. Az EKA ülésén meghívásunkra részt vett Boris-Ivanovics Sztukalin szovjet nagykövet és öt munkatársa.
SZER-hallgató telefonja:
"A Nagy László Kör meghívására Halda Aliz, az SZDSZ tagja, előadást tart a Szövetség jelen politikai feladatairól, legsürgősebb tennivalóiról, bemutatja a Szabad Demokraták Női Csoportját, Miskolcon, 1989. augusztus 24-én, 18 órától "Hazánk hazánkban, s a világban" címmel, diósgyőri Vasas Művelődési Központ, Marx Károly utca 36. Tehát nem 17 órakor lesz, ahogy ezt leközöltettem az augusztus 15-i Magyar Hírlapban, hanem 18 órakor."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|