|
|
|
|
Pozsgay, Grósz, Németh - visszhangok
|
1989. január 31. kedd (AFP/AP) - Két vezető nyugati hírügynökség kedden külön jelentésben foglalkozott Grósz Károlynak, az MSZMP főtitkárának és Németh Miklós miniszterelnöknek az 1956-os események értékelésével kapcsolatos legutóbbi nyilatkozataival.
A nyilatkozatokból mind a francia AFP, mind az amerikai AP azt emelte ki, hogy a magyar politikai vezetés még nem zárta le a szóban forgó események újraértékelését, az ezzel kapcsolatos vita még hátra van. A hírügynökségek idézték Grósz Károlynak azt a kijelentését, amely szerint nem tudja: milyen indíték vezette Pozsgay Imrét a négy évtizedes elemző munka ezen egyetlen elemének megfogalmazásában. Németh Miklós megállapításai közül azt tartották kiemelésre méltónak, hogy ,,nagy hiba..., ha a történelem mindig rendkívül összetett jelenségeit vagy folyamatait egyszavas ítélettel minősítjük,,. A francia hírügynökség megjegyezte, hogy Tőkei Ferenc akadémikus, a Központi Bizottság tagja egy keddi sajtónyilatkozatában a maga részéről ,,tiltakozott,, a történelmi albizottság értékelése ellen, amelyet ,,elsietettnek,, minősített. A Zsenmin Zsipao, a Kínai Kommunista Párt központi lapja keddi számában ,,Helyes vagy helytelen volt az 1956-os események értékelése - a történelmi albizottság szerint az esemény ,,népfelkelés,, volt,, címmel az Új Kínai hírügynökség jelentése alapján számolt be Pozsgay Imre rádiónyilatkozatáról, amelyhez nem fűzött kommentárt. Ugyancsak kommentár nélkül ismertette az Új Kína jelentését a Kungzsen Zsipao, a kínai szakszervezetek lapja; a Kuangming Zsipao; a Csungkuo Csinnyien Pao, a kínai kommunista ifjúsági szövetség központi lapja; a Pejcsing Zsipao, a KKP pekingi bizottságának lapja; valamint az angol nyelven megjelenő China Daily. +++
1989. január 31., kedd 14:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. augusztus 18. Az EKA ülésén meghívásunkra részt vett Boris-Ivanovics Sztukalin szovjet nagykövet és öt munkatársa.
SZER-hallgató telefonja:
"A Nagy László Kör meghívására Halda Aliz, az SZDSZ tagja, előadást tart a Szövetség jelen politikai feladatairól, legsürgősebb tennivalóiról, bemutatja a Szabad Demokraták Női Csoportját, Miskolcon, 1989. augusztus 24-én, 18 órától "Hazánk hazánkban, s a világban" címmel, diósgyőri Vasas Művelődési Központ, Marx Károly utca 36. Tehát nem 17 órakor lesz, ahogy ezt leközöltettem az augusztus 15-i Magyar Hírlapban, hanem 18 órakor."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|