|
|
|
|
- Beszélgetés Cseke Lászlóval - 1. folyt.
|
- Ez volt a fő célja. Ezzel párhuzamosan természetesen az iroda, valamint az irodában létesítendő stúdió ügyében megtegyük az előkészületeket. A legelső előkészület az volt, hogy tárgyalni kellett a Magyar Postával a Krisztina épületében - Budán folyt a tárgyalás. Rendkívül szívélyesen fogadtak bennünket mindenütt. Korrektül, előzékenyen és nagyon sok esetben a kérésünket úgy teljesítették, hogy tényleg nem is számoltunk azzal például, hogy mi három telefonvonalra gondoltunk, de kaptunk egy negyediket is a telefax számára. - Erre még visszatérünk. Tehát a látogatás kifejezetten az iroda megnyitását készítette elő. - Csak az iroda megnyitásával kapcsolatos mindennemű szerződés megkötése, illetve tárgyalás lebonyolítása - olyan esetben is, hogy milyen bútort vásárolunk az iroda és a szolgálati lakás számára. - Persze nem volt könnyű eljutni eddig az aktusig, hogy elmentetetek, és Russel Pool aláírta a szerződést. A megfelelő helyiség megtalálása, kiválasztása - én is tudom - elég hosszú időt vett igénybe. Hogy ment ez végbe, és milyen nehézségek merültek fel? - Már május végén megkezdődött a keresés, amikor Szőcs Géza odaérkezett Budapestre. Ő vette fel a kapcsolatot az említett szervvel, valamint más tanácsi lakásajánlatokkal - már ő is nézte ezeket a helyiségeket. Majd jó egy hónappal ezelőtt, amikor az Egyesült Államok elnöke George Bush Budapestre látogatott, akkor is Budapesten voltam, akárcsak a SZER magyar osztályának igazgatója, és vele együtt már mi is néztük a kínálatot. Szemügyre vettünk minden ilyen lakást, minden ilyen irodahelyiséget. (folyt.)
1989. augusztus 17., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|